NB III: korábbi élvonalbeli támadót igazolt a Dorog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.01. 13:32
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő Dorogi FC megállapodott Sitku Illéssel, és a korábbi élvonalbeli csatár már pályára lépett, sőt gólt is szerzett a csapat mai, Vasas elleni felkészülési mérkőzésén.

A korábban többek között a Ferencvárosban, Debrecenben, a Videotonnál és Újpesten is futballozó Sitkuval az őszi szezon végén bontott szerződést az NB II-es Dunaújváros, így a csatár szabadon igazolhatóvá vált. A téli felkészülési időszakban először a Siófok keretében tűnt fel, de a Balaton-partiak nem ajánlottak szerződést a csatárnak, aki végül a harmadosztályú Doroggal egyezett meg. Az átigazolásról a dorogiak honlapja számolt be.bontott szerződést az NB II-es Dunaújváros, így a csatár szabadon igazolhatóvá vált. A téli felkészülési időszakban először a Siófok keretében tűnt fel, de a Balaton-partiak nem ajánlottak szerződést a csatárnak, aki végül a harmadosztályú Doroggal egyezett meg. Az átigazolásról a dorogiak honlapja számolt be.

A klubvezetők azt várják a 36 esztendős Sitkutól, hogy góljai mellett rutinjával segítse a fiatal játékosok fejlődését.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik