NB II: újabb két játékost szerződtetett a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 08:18
A 20 éves kapussal, Orbán Somával és a 25 esztendős középpályással, Kiss Róberttel bővült a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas kerete – számolt be róla az angyalföldi klub honlapja.

Orbán Somával két és fél éves szerződést kötött a Vasas. A kapus 2012. október 9-től 2013. június 30-ig az akkor másodosztályú Baja csapatában kilenc mérkőzésen összesen 765 percet védett. 2013. július 1-jén átigazolta a szintén másodosztályban szereplő Dunaújváros PASE, ám ott játéklehetőséget nem kapott.

Az újjáalakuló Vasas edzéseit 2014. január 8. (az első edzés) óta látogatta. Bíró Szabolcs kapusedző elismerőleg nyilatkozott róla, így nem meglepő, hogy javaslatára szerződtették a kapust.

A 25 esztendős Kiss Róbert 2012-ben a Dunakanyar-Vác játékosa volt, ahonnan 2013 tavaszán a Videoton II-hoz szerződött. Az őszi szezonban Veresegyházon futballozott. A védekező középpályásként és szélső védőként bevethető Kiss másfél éves szerződést írt alá a klubhoz.

Velük együtt a téli átigazolási időszakban a Vasashoz szerződöttek száma nyolc főre emelkedett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel’ky Meder, Szlovákia), Kiss Róbert (Veresegyház), Menyhárt Attila (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Nagy Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Southern Stars FC – Ausztrália), Orbán Soma (szabadon igazolható, legutóbb Dunaújváros PASE), Pál Dávid (szabadon igazolható, legutóbb ZTE FC), Piller József (szabadon igazolható, legutóbb Egri FC), Tamás László (szabadon igazolható)
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, Erzgebirge Aue – Németország), Shane Recklet (amerikai, ?), Tom Schulz (német, FC Schönberg 95 – Németország), Jacob Wilson (amerikai, SpVgg Bayern Hof – Németország), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Kovács Gábor (Paksi FC), Szabó Bence (Tatabánya), Szélesi Zoltán (Újpest FC)
Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik