NB II: Nem zárkózom el az ajánlat elfogadása elől - Nagy Ferenc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 16:37
Amint arról már beszámoltunk, szerdán a zalaegerszegi önkormányzat vezetése ajánlatot tett a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC többségi tulajdonosának a klub megvásárlására vonatkozóan. Az önkormányzat péntekig adott gondolkodási időt Nagy Ferencnek, arra ugyanakkor kevés az esély, hogy már a hétvége előtt pont kerüljön az ügy végére.

Az 1920 forintos ajánlatra egyelőre a klub tulajdonosa, Nagy Ferenc még nem adott végleges választ.

„Három hónapja folynak a tárgyalások, végig azt tartottam szem előtt, hogy mi a legjobb a klub számára, így nem zárkózom el az ajánlat elfogadása elől – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy Ferenc. – Nem szeretnék azonban meggondolatlanul fejest ugrani semmibe, számos nyitott kérdést még tisztáznunk kell a város vezetőségével, több, folyamatban lévő ügyet is át kell beszélnünk. Jeleztem a javaslataimat az illetékeseknek, olyan szempontokat fogalmaztam meg, amelyek elfogadhatóak kell, hogy legyenek.”

A tulajdonos elismerte, a klub 200 milliós adóssággal küszködik, így a gyors megoldás mindenki számára fontos lenne.

A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN TOVÁBBI RÉSZLETEKET OLVASHATNAK A ZTE HELYZETÉRŐL!

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:08

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik