NB II: aláírt a korábbi Vasas-védő Sopronban - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 10:15
Amint azt a Nemzeti Sport Online előrevetítette, Katona Máté megegyezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Soproni VSE vezetőségével. A 24 éves balhátvéd másfél éves szerződést írt alá a soproniakhoz.

Korábbi értesülésünket a Sopron hivatalos honlapja megerősítette, hozzátéve, hogy a labdarúgó csütörtökön kapcsolódik be a felkészülésbe.Korábbi értesülésünket a Sopron hivatalos honlapja megerősítette, hozzátéve, hogy a labdarúgó csütörtökön kapcsolódik be a felkészülésbe.

A Vasas egykori csapatkapitánya 62 NB I-es mérkőzésen lépett pályára az angyalföldi együttes mezében. Tagja volt a különböző korosztályos válogatottaknak is. A bal oldali védőként, illetve szélsőként is bevethető játékos az elmúlt fél évben az MTK-nál készült.

Katona szabadon igazolható játékosként került Sopronba, mivel ígérete ellenére a téli átigazolási időszakban mégsem írt alá a Vasashoz.

„Hirtelen jött a soproni lehetőség – mondta a klub honlapján Katona. – Szeretnék minél többet játszani, mert a játéklehetőség a legfontosabb. Hallottam, hogy Sopronban nagy célok vannak, ami tetszik nekem. Nem kerültem ismeretlen közegbe, hiszen több játékost jól ismerek a keretből. Örülök, hogy itt lehetek.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-GYSEV-NÉL
Érkezők:Faggyas Milán(Szolnoki MÁV FC), Heffler Norbert (Paksi FC – kölcsönbe), Katona Máté (szabadon igazolható, legutóbb Vasas)
Távozik/távozhat:
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
47 perce

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik