ZTE: 90 napos tartozás, Pavicseviccsel tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.17. 17:01
Továbbra is bizonytalan a helyzet a ZTE NB II-es labdarúgócsapatánál, az ugyanis biztos, hogy a csatár korábbi nyilatkozatával ellentétben, Darko Pavicsevics még a zalaiak futballistája, ám tárgyal jövőjéről Nagy Ferenccel, a klub elnökével.

A múlt héten a montenegrói Darko Pavicsevics arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy megszűnt a zalaegerszegi szerződése, ám ezt a klub később cáfolta.Darko Pavicsevics arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy megszűnt a zalaegerszegi szerződése, ám ezt a klub később cáfolta.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Pavicsevics ma tárgyal a ZTE elnökével, Nagy Ferenccel a jövőjéről.

Információink szerint a klub háromhavi fizetéssel tartozik a játékosoknak (a szakmai stábnak egy hónappal adós), elképzelhető, hogy Pavicsevics ezért gondolta úgy, hogy már nem köti szerződés Zalaegerszegre, ám a szerződés 90 napon túli tartozás esetén sem szűnik meg automatikusan, a játékos ugyanakkor a Magyar Labdarúgó-szövetséghez fordulhat.

Ugyanúgy, ahogy azt korábban Simon Antal menesztett vezetőedző is tette, ami után április 30-ig kizárták a ZTE-t az átigazolásokból. Ebben az ügyben a klub jogorvoslati kérelmet nyújtott be a szövetségnek, amiről csütörtökön tárgyal a jogi bizottság. A ZTE arra hivatkozva szeretné visszakapni az átigazolási jogot, hogy idő közben törlesztette az edző elmaradt járandóságát. Ám ezt a megadott határidőn túl teljesítette, ezért nem járt vissza automatikusan az átigazolási jog.

Továbbra sem tudni, hogyan rendeződik az adósságokkal küzdő klub anyagi helyzete. Nagy Ferenc tulajdonos az ügyvédjén keresztül egyeztet az egyesületre vételi ajánlatot tevő zalaegerszegi önkormányzattal.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE-NÉL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Buzás Viktor (Maglódi TC), Safet Jahic (szlovén, Kaposvári Rákóczi), Kulcsár Kornél (Haladás, kölcsönből vissza, onnan Lombard Pápa), Máté Péter (Szeged 2011), Nánási Balázs (Vasas), Darko Pavicsevics (montenegrói, ?),Pál Dávid (Vasas),Vayer Gábor (Purbach – Ausztria), Vágó Levente (Szigetszentmiklósi TK)
Kiszemeltek: Tóth László (Haladás)
Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik