NB II: Waltner Róbert aláírt Siófokon, Sitku Illés követheti

Vágólapra másolva!
2014.01.22. 07:48
A Nemzeti Sport információi szerint a Kaposvárról távozó Waltner Róbert aláírta szezon végéig szóló szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófoknál. A Balaton-partiaknál Sitku Illés is a kiszemeltek között van.

Waltner Róbert tegnap bontott szerződést az NB I-es Kaposvárral, de hamarosan aláírhat egy másik Somogy megyei csapathoz. A labdarúgó NB II harmadik helyén álló Siófok szakmai igazgatója, Horváth Károly ugyanis rutinos csatárt keres, és első számú jelöltje volt a korábbi válogatott támadó. A Balaton-partiak hivatalosan is megerősítették Waltner érkezését, aki a mai, Budapest Honvéd elleni felkészülési meccsen már pályára is léphet.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint pedig még egy rutinos érkező is lehet a Balaton-partiaknál Sitku Illés személyében, aki decemberben került parkolópályára a Dunaújvárosnál, és bár még nem bontotta fel a szerződését a Duna-partiakkal, csak vele kell megegyezni.

A Siófok az őszi szezon után a harmadik helyen áll, hátránya hét pont a feljutást érő második helyen álló Dunaújvároshoz képest.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Ivancsics Gellért (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa), Waltner Róbert (szabadon igazolható, legutóbb Kaposvári Rákóczi)
Távozik/távozhat: Kiss Máté (?), Menyhárt Attila (?), Varga László (?), Vólent Roland (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, onnan Balmazújváros, kölcsönbe)
Kiszemeltek: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Sitku Illés (Dunaújváros PASE)
Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Férfi kézilabda NB I: visszaköltözik Balatonboglárra a NEKA

Kézilabda
2025.10.07. 18:56

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik