NB II: rutinos, élvonalbeli támadóval erősít a Gyirmót

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 20:38
Amint azt már korábban előrevetítettük, a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr mindenben megállapodott a Haladás játékosával, Andorka Péterrel, így a csatár tavasszal már Sisa Tibor együttesét erősíti.

Az átigazolás tényét a gyirmóti klub honlapja is megerősítette, hozzátéve, hogy a támadóval másfél éves szerződést kötöttek.

Andorka Péter 145 mérkőzést játszott az NB I-ben a Pécs, a Nyíregyháza, a Debrecen és a Haladás csapataiban, és 22 gólt szerzett. A veszprémi születésű csatár az őszi szezonban csak öt bajnoki meccsen kapott lehetőséget a Haladásban, összesen 127 perc jutott neki, így nem meglepő, hogy távozott Szombathelyről.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Andorka Péter (Haladás), Somogyi Csaba (szabadon igazolható)
Távozik/távozhat: Csizmadia Csaba (?), Egerszegi Tamás (Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan DVTK), Fitos László (Kozármisleny)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik