NB II: „Nem a 46-szoros válogatottság érdekel, csak a teljesítmény”

Vágólapra másolva!
2014.01.31. 11:52
Révész Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda szakmai igazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a klub nem kínál szerződést Katona Györgynek, mivel a csatár nem győzte meg teljesítményével a szakmai stábot. A 46-szoros válogatott védő, Bodnár László azonban továbbra is a csapattal edz, és nem elképzelhetetlen az igazolása.

Az ősszel Nyíregyházán futballozó 26 esztendős támadó, Katona György két felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kapott, de már nincs a várdaiaknál.

„Katona György nem győzött meg a teljesítményével, a kispadra pedig nem szeretnénk igazolni – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója. – Bár csatárt kerestünk, előfordulhat, hogy már nem igazolunk „kívülről” több játékost. Bodnár László azonban továbbra is velünk edz, az ő igazolása nem elképzelhetetlen, mivel van még egy hely a keretben. Viszont sokat kell javulnia erőnlétben, mert engem nem a negyvenhatszoros válogatottság érdekel, csak a teljesítmény!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Bognár Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb Soproni VSE-GYSEV), Irhás Ignác (Mezőkövesd), Yves Simplice Mboussi (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Hanoi ACB – Vietnam), Popovics Bertold (Nyíregyháza Spartacus), Venczel Balázs (szabadon igazolható, legutóbb Vasas)
Távozik/távozhat: Barzó Gergő (Cigánd), Kapacina Valér (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Horváth László (?), Lakatos László (Cigánd), Soós Tibor (?) Tóth György (?)
Kiszemeltek: Bodnár László (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus)
Legfrissebb hírek

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
4 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
19 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Edzőként biztosítaná be magát – Gerliczki Máté-interjú

Képes Sport
2025.09.21. 15:53

Igor Bogdanovics–Dzsudzsák Balázs találkozó Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 09:22
Ezek is érdekelhetik