NB II: MTK-nevelésű csatárral erősített a Nyíregyháza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 15:18
A labdarúgó NB II listavezetője, a Nyíregyháza Spartacus hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette az MTK-nevelésű, legutóbb az NB III-ban szereplő BKV Előrét erősítő Molnár Marcellt. A nyírségi együttes arról nem adott tájékoztatást, hogy a 23 esztendő csatár mennyi időre kötelezte el magát a másodosztály éllovasához.

Ulviczki Mihály után Molnár Marcell is a Szpariba igazolt. A támadó az MTK-ban nevelkedett, később pedig játszott a Siófokban és a BKV Előrében is. Volt olyan NB II-es idénye, amikor 16 meccsen tíz gólt szerzett, míg a 2009–2010-es szezonban 19 mérkőzésen az élvonalban is pályára lépett. A támadó legutóbb az NB III-ban játszott, és 14 meccsen négy gólt lőtt, míg a Magyar Kupában két találkozón kétszer volt eredményes – adta hírül a Nyíregyháza hivatalos Facebook-oldalán.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Ulvicki Mihály (Jászapáti), Molnár Marcell (BKV Előre)
Távozik/távozhat: Farkas Ádám (?), Kovács Ádám (?)
Kiszemeltek: Slimane Bouadla (francia, Debreceni VSC ), Fodor András (Kisvárda), Rezes László (Debreceni VSC – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik