NB II: háromgólos Misleny-siker, Tóth Adrián távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 22:41
A labdarúgó NB II utolsó helyén álló Kozármisleny 4–1-es Szekszárd elleni sikerrel kezdte meg a felkészülését új edzője, Eduardo Almeida keze alatt – tudatta az együttes hivatalos honlapja.
A kozarmislenyfc.hu beszámolója szerint az együttes a 20. percben már 3–0-ra vezetett, a második játékrészben pedig sok csere forgatta fel a csapatot. Az együtteshez kapcsolódó hír még, hogy az ősszel 16 meccsen (11 bajnoki, 4 Ligakupa, 1 Magyar Kupa) pályára lépő Tóth Adrián távozik a csapatból. A játékos munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud részt venni a délelőtti edzéseken, ráadásul posztján erősíteni szeretne a klubvezetés, így várhatóan még kevesebb játéklehetőséget kapott volna.FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kozármisleny–Szekszárd 4–1
Kozármisleny–Szekszárd 4–1
(3–1)
Kozármisleny. V: Bánfai Zs.
Kozármisleny: Helesfay D. (Molnár P.) – Kiss M., Fellai, Vattai (Tar), Gaál (Reitz) – Kovács T. (Szabó B.) – Cziráki (Nagy K.), Fenyvesi, Kovács D. (Nagy E.), Zsdrál (Schneider) – Varga B. (Pap R.). Vezetőedző: Eduardo Almeida
Gólszerzők: Kovács D., Kovács T., Kiss M., Pap R.
Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
28 perce

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
14 órája

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NS-infó: Brazíliába szerződik a magyar U-válogatott csatár

Labdarúgó NB II
2025.02.22. 14:42

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

Legyőzte az őszi elsőt a Szeged hazai pályán

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 14:53
Ezek is érdekelhetik