NB II: élvonalbeli erősítés Dunaújvárosban - a Vasas elől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 14:03
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dunaújváros PASE együttesében folytatja pályafutását az NB I-es Mezőkövesdtől távozó középpályás, Petneházi Márk – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az élvonalbeli Mezőkövesd-Zsórytól távozó Petneházi Márk az NB II-ben folytathatja pályafutását, a 15. helyen álló Tatabánya kívánságlistáján szerepel a neve.

Azóta a 10. helyen álló Vasas és a második, feljutást érő pozícióban telelő Dunaújváros is bejelentkezett a 25 éves középpályásnál, és úgy tudjuk, utóbbi klubbal meg is állapodott, a héten már Újvárosban készül.

Petneházi Mezőkövesden az ősszel hat bajnokin játszott az NB I-ben, egy gólt szerzett, de decemberben szerződést bontottak vele.

A Dunaújvárossal már korábban megegyező Urbin Péter aláírta szerződését, érte két részletben fizet a Duna-parti klub a Balmazújvárosnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROS PASE-NÁL
Érkezők: Petneházi Márk (szabadon igazolható, legutóbb Mezőkövesd), Urbin Péter (Balmazújváros)

Távozik/távozhat: Birtalan Botond (?), Köntös Dániel (?), Micskó Márk (?), Papp Máté (Videoton, kölcsönből vissza?), Sitku Illés (?)

Kiszemeltek: Zsótér Donát (Videoton)

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik