NB II: elkezdte a Gyirmót is, nem várható nagy mozgás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 12:06
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr. Sisa Tibor játékosai a tegnapi első tréningen fizikai felmérésen vettek részt.

Az első edzésre valamennyi játékos egészségesen érkezett. Sisa Tibor vezetőedző egyéni edzéstervvel engedte szabadságra a labdarúgókat decemberben, így a tréner arra volt kíváncsi, hogy a játékosok milyen fizikai állapotban tértek vissza a pihenőről.

Az első gyakorláson fizikai felmérésen vettek részt a keret tagjai, rövid és hosszú távon kellett helytállniuk Orosséknak. Ma és szombaton még alacsonyabb fokozatban edz a csapat, de hétfőtől már napi 2-3 edzés szerepel a programban.

A másodosztályban 8. helyen telelő Gyirmót FC Győr februárban tíz napra Horvátországba, Novigradba utazik edzőtáborozni, ahol előreláthatólag három nemzetközi mérkőzést játszik.

A gyirmótiak keretében nagy mozgás nem várható, a szakmai stáb mindössze egy-két játékost szeretne szerződtetni. Egyelőre két távozó van, Fitos László és Csizmadia Csaba hagyta el a csapatot, utóbbival a közelmúltban egyeztek meg a vezetők arról, hogy ingyen távozhat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Csizmadia Csaba (?), Fitos László (?)

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
15 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik