NB III: megváltak Zsivóczkytól az ősz végi mélyrepülés után
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának hatodik helyén telelő Budaörsi SC szerződést bontott Zsivóczky-Pandel Gyula vezetőedzővel – olvasható a klub hivatalos honlapjának csütörtöki hírében.
A korábban a Lombard Pápát szakvezetőként irányító Zsivóczky és a most szintén távozó asszisztense, Sütő Szilárd nyáron csatlakozott a Duna-csoport legutóbbi bajnokához. Kezdetben jól teljesített a legénység, a 10. fordulóban még vezette a Nyugati csoportot, ám a záró hat fordulóban mindössze négy pontot szerezve visszacsúszott a hatodik helyre.Nyugati csoportot, ám a záró hat fordulóban mindössze négy pontot szerezve visszacsúszott a hatodik helyre.
A budaörsi vezetőség a közeljövőben dönti el, ki lesz a szakvezető a tavaszi szezonban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik