NB III: a rendőrök az ebesi elnököt vették őrizetbe - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.13. 12:34
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több sértettet is megkárosított – írja a police.hu. A haon.hu értesülése szerint K. Sándor nem más, mint az NB III Keleti csoportjában szereplő Ebes KKSE elnöke.

„A Debreceni Rendőrkapitányságon az egyik helyi lakos tett feljelentést 2013. október 3-án a terhelttel szemben, akinek a befektetésekkel foglalkozó cégével és annak üzletkötőjével szerződést kötött a sértett. A befizetett pénzért cserébe a gyanúsított jó befektetést és a banki kamatnál jóval kedvezőbb hozamot garantált, amely nem valósult meg. A feljelentőn kívül több tucat sértettje van még az ügynek, akik a pénzt átutalták az ebesi lakosnak, aki meggyőzte a szerződő feleket arról, hogy a befektetett összeget nem veszíthetik el, mert a befektetés futamidejének a végén nem csak a tőkére, hanem annak hozamaira és kamatos kamatra is lehet számítani” – olvasható a police.hu rendőrségi portálon.

A haon.hu beszámolója szerint az adatgyűjtés és a tanúkutatás eredményeként a járőrök december 11-én reggel otthonából állították elő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Sándort. A 41 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Debreceni Járásbíróság 2013. december 12-én elrendelt.

K. Sándorral szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja – tudatta a Hajdú Online.

A haon.hu információ szerint a gyanúsított az a K. Sándor, aki az NB III Keleti csoportjában szereplő Ebes KKSE elnöke. Mint az korábban megírtuk, a klubnál ki nem fizetett költségtérítésekre panaszkodtak az alkalmazottak, ám K. Sándor akkor cáfolta ezeket a híreket.

Az ebesi elnökség hétfőn ülésezik, megvitatja a kialakult helyzetet és dönt a hogyan továbbról.

Legfrissebb hírek

Bajnok a Karcag, búcsúzott az NB III-tól a Szolnok és a Főnix is

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 20:08

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Tifán-Péter Bence mindenben hasonlít Kerkez Milosra

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 09:12

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

A 97. percben mentette meg veretlenségi sorozatát a kis Loki, a Füzesabony maradt az NB III kiesőzónájában

Labdarúgó NB II
2025.05.17. 19:30

Megmenekülhet az NB III-as Szolnoki MÁV, egy másodosztályú klub és az önkormányzat is segít

Labdarúgó NB II
2025.05.12. 18:09

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:59

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.05.10. 21:24
Ezek is érdekelhetik