NB II: Zalaegerszegen Simon Antal jövőjéről tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.16. 15:39
A Zalaegerszeg rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott a labdarúgó NB II 5. fordulójában, szombaton a Vasas otthonában, és a gyatra játéknak sima, 2–0-s vereség lett a vége. A Nemzeti Sport Online információi szerint a klub vezetőinek sem tetszett a csapat játéka, ezért ma leülnek Simon Antal vezetőedzővel, hogy értékeljék az eddigi eredményeket.

Nagy Ferenc, a ZTE elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a lehetséges edzőváltással kapcsolatos értesülésünket, azt viszont elmondta, hogy a mai napon leülnek Simon Antal vezetőedzővel, hogy közösen értékeljék a csapat első öt fordulóban mutatott játékát.

„Át kell beszélnünk a történteket, mert az kétségtelen, hogy a játékoskeret erősségéhez képest nem megfelelőek az eredmények, és nem érzem azt, hogy csak ilyen szintű teljesítmény lenne elvárható a csapattól" – fogalmazott a Nemzeti Sport Online kérdésre a klub elnöke.

Az elöljáró kérdésünkre azt is elmondta, hogy házon belül lezárták az Ajka elleni, Magyar Kupa-mérkőzéssel kapcsolatos „tippmixügyet" és bizonyítékokat várnak attól az albán férfitól, aki az egyik közösségi oldalon megszellőztette az állítólagos „tuti tippet", az Ajka győzelmét.

„Házon belül lezártuk a történteket, a belső vizsgálat semmi különlegeset nem állapított meg. Már a birtokunkban van a szelvény, éppen maguk a játékosok segítettek abban, hogy hozzánk kerüljön. Ha nem szolgáltat bizonyítékokat az állítólagos csalásról a vicces kedvében lévő úriember, akkor jogi útra tereljük az ügyet. Semmi másra nem volt jó ez a történet, csak arra, hogy lejárassa a klubot, és súlyos károkat okozzon nekünk. Úgy tudom, hogy az MLSZ sem foglalkozott ezzel a történettel" – mondta Nagy Ferenc.

A Zalaegerszeg öt forduló elteltével az NB II 12. helyén áll, a csapat eddig mindössze 5 pontot szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55
Ezek is érdekelhetik