NB II: újpesti középpályással is erősít a Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 20:44
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB II-es Gyirmót labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását az Újpest középpályása, Egerszegi Tamás.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC fél évre kölcsönadhatja 22 éves középpályását, Egerszegi Tamást egy NB II-es klubnak. Értesüléseink szerint azóta eldőlt, hogy a labdarúgó Gyirmóton folytatja a pályafutását.

Margitai Zoltán, a Gyirmót FC klubigazgatója az NSO megkeresésére elismerte, hogy tárgyalnak Egerszegi Tamással, és azt is elmondta, hogy rajta kívül egy másik korábbi NB I-es játékossal is egyeztetnek, így jó esély van arra, hogy az átigazolási időszak utolsó estéjén két játékossal bővülhet az NB II-es bajnokságban eddig négy pontot szerző csapat kerete.

A sportvezető ugyanakkor azt is hozzátette, az új játékosok érkezését hivatalosan várhatóan csak holnap délelőtt fogják bejelenteni.

Egerszegi legutóbb kölcsönben a belga St. Truidennél szerepelt, majd szóba került a neve Pakson is, de végül maradt Újpesten. A lila-fehéreknél azonban nem számolnak a játékossal, ezért adják kölcsön fél évre.

Egerszeginek fél év múlva Újpesten lejár a szerződése, de télen sem válik ingyen igazolhatóvá, ugyanis nevelési költséget fizetni kell érte, mivel még nem töltötte be a 23. életévét (jövő augusztusban lesz 23 éves).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Beliczky Gergő (Lombard Pápa – kölcsönbe), Egerszegi Tamás (Újpest – kölcsönbe), Farkas Márk (Szombathelyi Haladás), Fejes János (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe), Graszl Károly (Ciprus–Nea Szalamisz),Kardos Norbert (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Kelemen Patrik (Létavértes), Kovács Dániel (Újpest FC), Lengyel Dániel (Békéscsaba Előre), Papp Kristóf (Berkenye)
Távozik/távozhat: Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Horváth Rudolf (?), Molnár Gábor (?), Nagy II Gábor (Vasas), Nagy László (?), Regedei Csaba (?), Szabó Csaba (?), Varga László (Siófok)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik