NB II: Svájcból hazatérő középpályással erősít a Cegléd

Vágólapra másolva!
2013.09.02. 21:54
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédi VSE szerződtette a korábban a magyar élvonalban, legutóbb Svájcban futballozó egykori utánpótlás-válogatott középpályást, Takács Marcellt. A játékos már alá is írta szerződését a klubhoz.

A 24 esztendős középpályás a svájci harmadik ligában szereplő FC Schötzben futballozott az elmúlt idényben, és egyéves légióskodást követően tér haza.

Takács korábban már játszott külföldön, 20 esztendős korában a Hansa Rostock második csapatánál is megfordult. Az NB I-ben szerepelt Tatabányán, Újpesten és Siófokon is, az NB II-ben pedig a BKV Előre színeiben játszott. A közlekedési együttes volt egyébként az eddigi utolsó magyarországi csapata.

Takács Marcell fiatalként két korosztályos válogatott csapatban is szerepelt, a magyar U19-es válogatott mezét 6, az U17-es együttes dresszét 7 alkalommal húzhatta magára, utóbbi együttesben 3 gólt is szerzett.

A Cegléd nyári érkezőinek létszáma Takács szerződtetésével tízre nőtt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Farkas István (KTE-Phoenix-Mecano, kölcsön után végleg), Fehér Balázs, Szala Ákos (mindkettő Kazincbarcika), Horváth Sándor (Törökszentmiklós),Kovács Attila (Paksi FC), Koós Gábor (Egri FC), Lipusz Norbert (Mezőkövesd), Oláh Máté (FTC II), Pesti Dávid (Kecskeméti TE II), Takács Marcell (FC Schötz – Svájc)
Távozik/távozhat: Balog Marcell (?), Balogh Tamás (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Csurka Ádám (Nagykőrösi Kinizsi),Horváth Sándor (FC Hatvan – kölcsönbe), Kiss Tamás (REAC),Ladiszlai Krisztián (MTK–kölcsönből vissza),Nagy Lajos (Biatorbágy, játékos-edző lett)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
7 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik