NB II: lábközépcsonttörést szenvedett a soproni tehetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 13:32
A Sopron hivatalos honlapja számolt be róla, hogy Czár Richárdnak a Kozármisleny elleni mérkőzés 57. percében egy rossz leérkezést követően fordult alá a bokája, és a játékos nem is tudta folytatni a játékot. A hétfői orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a középpályás lábközépcsonttörést szenvedett.

Dr. Németh Csaba csapatorvos a klub honlapján elmondta, hogy a játékos előreláthatólag minimum négy hetet lesz kénytelen kihagyni. Az orvosi stáb rögzítette a sérült testrészt, és az első hétre szigorú pihentetést írt elő a játékosnak.

A nyáron Ausztriából hazatérő 21 esztendős Czár Richárd alapembernek számított a soproniaknál, sérüléséig egy percet sem hiányzott bajnoki mérkőzésről.

A Sopron három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel az NB II 3. helyén áll.

Legfrissebb hírek

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
20 órája

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Sötét lóból tényleges kihívó? Ismét megpróbálkozhat a feljutás kiharcolásával a Szeged – NB II-es felvezetés, 10. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 16:04

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47

U20-as vb-bronzérmes támadó pótolhatja a Csákvárról távozott gólkirályt – NB II-es felvezetés, 7. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 15:17
Ezek is érdekelhetik