NB II: nyáron igazolták, és máris új csapatot kereshet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 21:33
A Nemzeti Sport Online információi szerint közös megegyezéssel máris szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok Kiss Tamással. Az egykoron többek között a Vasasban és a REAC-ban is futballozó játékos a nyár közepén érkezett a Balaton-partiakhoz.

A nyáron Ceglédről átigazolt, támadó középpályásként bevethető Kiss Tamás júliusban aláírta szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófokhoz.

A 25 esztendős játékos azonban nem lépett pályára új csapata szerdai, Újbuda elleni felkészülési mérkőzésén, és amint a Nemzeti Sport Online megtudta, ennek oka az volt, hogy a klub szakmai okok miatt közös megegyezéssel máris szerződést bontott vele.

A labdarúgó így ismét csapatot kereshet magának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Bogáti Péter (DVTK),Futó Zsombor (Bp. Honvéd-MFA), Horváth Attila (Ajka – kölcsönből vissza),Kiss Máté (Paksi FC), Mosberger Mihály (Veszprém), Nagy Dániel (Videoton, tavasszal a Puskás Akadémiában játszott), Novák Alexisz (Honvéd), Papp Máté, Peszmeg Viktor, Vass Máté (mindhárom Ferencváros II), Papp Szilárd (Puskás Akadémia FC), Branden Stelmak (amerikai, Mosonmagyaróvár),Tajti Norbert (DVTK),Vólent Roland (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe), Varga László (Gyirmót FC Győr)
Távozik/távozhat: Deák István (Deportivo B – kölcsönből vissza), Fejes András (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan MTK Budapest), Fodor Marcell (Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan FC Ajka – kölcsönbe), Gál András(SV Scheibbs– Ausztria), Heinrich Márk (Soproni VSE), Kecskés Tamás (Paksi FC), Kiss Máté, Windecker József (mindkettő Győri ETO FC – kölcsönből vissza), Kiss Zoltán(Pinzgau Saalfelden– Ausztria), Kurucz Péter (Ferencváros),Márkus Gábor (Ausztria?),Máté János (Ferencváros – kölcsönből vissza, onnan Szolnok), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Nagy Tamás (Southern Stars – Ausztrália), Nyári Tibor (Paksi FC), Pál Szabolcs (Eintracht Trier– Németország?), Takács Zoltán (?)
Kiszemeltek:Gárdos András (Ferencváros)

 

 

Legfrissebb hírek

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
14 órája

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
19 órája

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
20 órája

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

MTK: két országból is bejelentkeztek Molnár Rajmundért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 12:54

Az FTC is versenybe száll a Craiova grúz válogatott középpályásáért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 16:32

Kecskemét: „Egyértelműen a visszajutás a cél” – a keret adva van

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 13:50
Ezek is érdekelhetik