NB II: újabb rutinos középhátvédet tesztel a Vasas

Vágólapra másolva!
2013.07.16. 13:06
Újabb rutinos középhátvédet tesztel a Vasas NB II-es labdarúgócsapata – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A 32 éves Nagy Gábor részt vett a Vasas edzésein, és a tervek szerint a mai, MTK elleni felkészülési meccsen pályára is lép.

Nagy a legutóbbi szezonban az NB II-es Gyirmótot erősítette, korábban a Haladásban, Bükön, a REAC-ban és az Újpestben is futballozott idehaza, idegenlégiósként a német Erfurtban és Dynamo Dresdenben, valamint a ciprusi APOP Pitsziliában fordult meg.

A 185 centiméter magas középső védő eddig 116 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Elkezdte a felkészülést a csapattal a német Bastian Hohmann is, aki már tavasszal is a klub igazolt labdarúgója volt. A 23 éves középpályás a téli felkészülés során vállszalagszakadást és kéztörést szenvedett.

Felépülése egészen mostanáig elhúzódott, s csak tegnap állhatott ismét edzésbe a Fáy utcában.

A középpályás az Union Berlin csapatában nevelkedett, majd a Germania Schöneiche együttesében mutatkozott be a felnőttek között. A portugál első osztályú CD Feirense gárdája 2012 januárjában szerződtette, s onnan igazolt Magyarországra.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik