NB II: a ZTE-nél nem tudják, miként számítanak Kocsárdira

Vágólapra másolva!
2013.06.20. 11:06
Simon Antal, a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE vezetőedzője szerint elkerülhetetlen a fiatalítás a keretben, így három-négy poszton is érkezhet erősítés. A 37 éves védő, Kocsárdi Gergely szolgálataira számít a klub, csak még nem tudja, milyen formában.

„Kezdjük azzal, hogy a kiírás szerint az ősztől a második vonalban mindig pályán kell lennie egy 21 éven, vagy annál fiatalabb labdarúgónak. De az a fontos, hogy ne azért legyen a csapatban valaki, mert fiatal, hanem azért, mert ott a helye. Szegleti Gergely volt az, aki tavasszal már nálunk is sokat játszott, de ott van még Babati Benjamin, Pál Dávid, Vágó Levente, Kocsis Adrián vagy Bíró András, hogy neveket is említsek" – nyilatkozta a ZTE vezetőedzője, Simon Antal a zaol.hu-nak.Simon Antal a zaol.hu-nak.

„Nyolc játékosnak lejár a szerződése június végével, köztük számos olyan labdarúgó, aki rendszeresen játszott. Szeretném, ha közülük többen maradnának, hiszen azt a fajta egységet, amely a bajnokság végén már jellemzett bennünket, jó lenne fenntartani. Persze erősíteni is kell, s én úgy számolom, hogy három-négy poszton is" – tette hozzá a szakvezető.

Kérdéses több idősebb játékos, köztük például a 37 éves védő, Kocsárdi Gergely sorsa is.

„Beszéltem vele, meghallgattam elképzeléseit, és őt nem szabad elengedni. Akár a pályán belül vagy azon kívül, de a klubban kell tartani, hiszen a ZTE FC egyik emblematikus egyénisége, akinek a munkájára szükség van, bármilyen formában" – beszélt Kocsárdi sorsáról Simon.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a ZTE-től biztosan távozik Budovinszky Krisztián, Pavol Penksa, Babos Barnabás és Alekszandr Tiskevics.

 

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
3 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik