NB II: több hiányzóval készül bravúrra a Barcika

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 10:50
A labdarúgó NB II 22. fordulójának nyitó mérkőzésén a Nyíregyháza a Kazincbarcika együttesét fogadja. A vendégek több kulcsjátékosukat is nélkülözik a ma délutáni találkozón.

A klub hivatalos honlapja számolt be arról, hogy a hétközi fordulóban, Cegléden a mérkőzés hajrájában a középpályás Kovács Péter súlyos sérülést szenvedett, és mint később kiderült, bordatörése miatt körülbelül hat hétig nem számíthat rá Kiprich József vezetőedző.

Nyitrai Ádám továbbra is sérült, ő sem léphet pályára Nyíregyházán, míg a korábban eltiltott első számú kapus, Szabó Ádám mellett a Cegléd elleni találkozón Tátrai Gergő is „kipontozódott”, ő ötödik sárga lapja miatt kényszerül pihenőre. A még nem száz százalékos állapotban lévő Halgas Tibor azonban elutazott a csapattal, és elképzelhető, hogy pályára lép. A tavasszal remeklő Barcika újabb bravúrra készül.

A 15 órakor kezdődő Nyíregyháza–Kazincbarcika találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

A csereként beálló Benbuali góljával megverte az ETO odahaza a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 19:23

A Nyíregyháza két játékosa is súlyosan megsérült

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 17:52

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Robbie Keane Cissé kezezéséről: Nem láttam még ilyet, és nem is akarok többé!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 09:34

Nagyapáról unokára szállhat a dicsőség a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik