NB II: Dajkának mégis mennie kell Csabáról, Pásztor az utódja

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 17:26
null
A békéscsabai vezetőség egy hete még kiállt Dajka László mellett, az újabb vereség után azonban már nem<br />(Fotó: NS-archív, Pozsonyi Zita)
Mégis elválnak egymástól Dajka László vezetőedző és a másodosztályú Békéscsaba labdarúgócsapatának útjai. A szakember elküldése már egy hete is felvetődött, ám akkor a vezetőség kiállt a szakember mellett. Dajka utódja a helyi ismeretekkel bőven rendelkező szakmai igazgató, Pásztor József lett.

 

A bajnokság félidejében még élen álló békéscsabaiak hárompontos előnyben voltak az őket közvetlenül követő Vasas előtt, jelenleg viszont a listavezető Mezőkövesd-Zsóry mögött egypontos hátrányban a második helyen állnak.

A tavaszi szezont egy-egy győzelemmel és döntetlennel kezdték, a legutóbbi két fordulóban azonban egygólos vereséget szenvedtek. Otthon a Szolnoktól kaptak ki 3–2-re, majd legutóbb Nyíregyházán 2–1-re.

A beol.hu információi szerint Dajka László már el is köszönt a csapattól, a keddi tréninget már a korábbi szakmai igazgató, Pásztor József vezette.

Legfrissebb hírek

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
12 órája

NB II: nem érvényesítik az opciót, távozik a Szeged szerb vezetőedzője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:06

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:58

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai bajnoki cím az U15-ösöknél

Utánpótlássport
2025.05.26. 09:02

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

Gólgazdag meccsel zárult a Budafok és a Szeged meccse

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:00
Ezek is érdekelhetik