Dajka: Hangosabban szidjátok az anyámat, nem hallom!

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 10:19
null
Arra van az NB I – mutatja Dajka László, de még kérdés, hogy a szidott szakember a kispadon marad-e (Fotó: Pozsonyi Zita)
Durva beszólás, kisebb balhé és mutogatás – ahhoz képest, hogy éllovas az NB II Keleti csoportjában a Békéscsaba 1912 Előre SE, közel sincs nyugalom a klubnál. A drukkerek célkeresztjébe kerülő vezetőedzővel, Dajka Lászlóval beszélgettünk a kényes helyzetről.

 

Vérben forgó szemek, szitokáradat, fröcsögés – ezzel szembesülni nem szívderítő.

„Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy kettő egyes vezetésünknél, illetve utána vagy kétszáz ember szidja az édesanyámat…" – fogalmazott Dajka László, az NB II Keleti csoportját vezető Békéscsaba 1912 Előre SE vezetőedzője a Nemzeti Sportnak, utalva a szombati, Szolnoki MÁV elleni (2–3) mérkőzésen tapasztaltakra.

„Amikor sétáltam lefelé a pályáról, azt mutattam a drukkerek felé, kezemet a fülemhez téve, hogy »hangosabban, nem hallom«! Mi tagadás, erre kicsit megvadultak a szurkolók, de nem fértek oda hozzám, nem bántottak. Az túlzás, hogy tüntettek a nézők a mérkőzés után a székház előtt – inkább úgy fogalmaznék, pár ittas ember követelte, hogy távozzak. Természetesen hallottam, hogy a szakmai igazgatót, Pásztor Józsefet éltette a közönség a meccs közben – gondolhatja, milyen kellemetlenül érezte magát Józsi a kispadon… Valamiért nem fogadtak el Békéscsabán, ez van. Kérdés, tudok-e tovább dolgozni ebben a közegben. A hét elején leülünk beszélni a vezetőkkel, mert ez a helyzet nem egészséges. Többet erről nem szeretnék mondani. A lényeg, hogy a csapat minél jobban szerepeljen.”

Az együttes a tabella élén áll – de… Többek szerint nem sikerült kellőképp megerősíteni a keretet a télen.

„Körülbelül hatvanszázalékosra értékelem a téli erősítést – folytatta a szakember. – A korábban a Videotonban is futballozó horvát középpályás, Damir Milanovic megígérte, hogy jön, ám az utolsó pillanatban visszakozott. Pedig kellett volna egy olyan játékos, aki kiválóan passzol. Ráadásul abban a hitben engedtük el az Orosházához Balázs Józsefet és Makra Zsoltot, hogy a légiós jön. Lehet, egyiküket visszatartjuk, ha tudjuk, a horvát mégsem érkezik. Nevet nem szeretnék mondani, de kiváló NB I-es futballistával egyeztünk meg a téli szünetben, végül azonban – maradjunk annyiban, különböző okok miatt – őt sem sikerült megszereznünk. A két kolumbiai, Mario Méndez és Mina Mosquera egy héttel a rajt előtt érkezett, ők jó játékosok, míg a romániai Calvin Tolmbaye-től többet vártam. Ha a két minőségi futballistát szerződtetjük, előrébb járnánk, így viszont lemaradtunk a csapatépítésben."

A TELJES CIKKET – AMELYBEN DAJKA A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSRŐL, S A CSAPAT FELJUTÁSI ESÉLYEIRŐL BESZÉL – A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:13

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.13. 14:37

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Elhunyt a Békéscsaba Magyar Kupa-győztes középpályása

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 10:13

Felkészülés: a Kisvárda az első, az MTK a 90. percben szerezte a győztes gólját

Labdarúgó NB I
2025.06.28. 19:57

Átalakuló kerettel próbál visszajutni a női kézilabda NB I-be a Békéscsaba

Kézilabda
2025.06.10. 13:27

Röplabda: beérni lászik a szemléletváltás Békéscsabán

Utánpótlássport
2025.06.04. 09:00

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52
Ezek is érdekelhetik