NB II: pápai csatárt igazolna a Zalaegerszeg

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 10:14
A zaol.hu megyei portál számolt be róla, hogy a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő ZTE tárgyalásokat folytat a pápai Mouhamadou Seye szerződtetéséről, míg Nagy Zoltánt már biztosan megszerezték a Haladástól.

A zalaiaknál jelenleg azon dolgoznak, hogy a védelmet és a támadósort megerősítsék. Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke neveket is említett:

„Juhász Dániel távozott tőlünk, de nem lettünk kevesebben azon a poszton, ugyanis érkezett Nagy Zoltán a Haladástól – mondta az elöljáró. – Támadóra viszont tényleg szükség van, és a Pápán futballozó Mouhamadou Seye érkezhet. Eddig úgy volt, hogy kész tény az átigazolása, ám a menedzserei most új feltételekkel álltak elő. Ez az ügy folyamatban van, s egy-két napon belül le kell zárulnia, de közben elindultunk más vonalon is. Csakhogy nehéz jó csatárt találni, ezzel a ténnyel is szembesülünk közben..."

További hír, hogy a legutóbb az Újpestnél szereplő Tajthy Tamás viszont valószínűleg nem lesz a zalaiak játékosa. A kapuskérdés függőben van, hiszen Vlaszák Géza mellett Safet Jahic és Pavol Penksa is a csapattal készül. Korábban többször is elhangzott a klub részéről: luxus három ilyen képességű kapust tartani, amikor egyikük még csak a kispadra sem ülhet le a mérkőzéseken, így az egyikük távozhat a klubtól.

Az egerszegiek a héten újabb két felkészülési mérkőzést játszanak. Szerdán (13.30) otthon a Répcelakot fogadják, majd szombaton (13.00) Siófok az úti cél.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
9 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
12 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik