NB II: négy tehetség kapott profi szerződést a ZTE-nél

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 20:20
Az NB II-es ZTE labdarúgócsapata négy saját nevelésű játékos szerződtetéséről számolt be.

„Az elmúlt hónapok sok negatív híre mellett jó hírekről is be tudunk számolni – idézte a klub elnökét, Nagy Ferencet a ZTE hivatalos honlapja. – Több tehetséges, fiatal játékosunk írta alá első profi szerződését klubunkkal. Bíró András, tizenhat éves támadó, Vörös Máté tizenhat éves kapus, Babati Benjámin tizenhét éves támadó középpályás és a legidősebb, a tizennyolc éves csatár, Szegleti Gergely is szignózta ma szerződését, szüleikkel együtt. Mindannyian szép jövő előtt állnak, reményeink szerint hamarosan az élvonalbeli ZTE FC-ben is.”

Nagy Ferenc elmondta továbbá, hogy az elmúlt öt évben összesen 29 saját nevelésű játékos kapott profi szerződést, 14-en az őszi keretben is zalai kötődéssel rendelkeztek.

A ZTE-vel kapcsolatos korábbi hír, hogy a vezetőség szeretné szerződtetni az NB I-es Lombard Pápa csatárát, Mouhamadou Seyét.

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
21 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
22 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik