NB II: mégis szerződteti az egyiptomi játékost a Csákvár

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 21:31
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 7. helyén álló Csákvár szerződést kötött az egyiptomi Juszef Mohamed Abdel-Attejjel.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Abdel-Attej az első csákvári edzésén megsérült, kórházba került. Úgy tűnt, ezek után nem kap szerződést a klubtól, ám – a megelőlegezett bizalom jeleként – mégis csatlakozhat a kerethez.Korábban beszámoltunk róla, hogy Abdel-Attej az első csákvári edzésén megsérült, kórházba került. Úgy tűnt, ezek után nem kap szerződést a klubtól, ám – a megelőlegezett bizalom jeleként – mégis csatlakozhat a kerethez.

Rajta kívül Lóránt Márió érkezett a klubhoz, a fiatal játékos Portugáliából tért haza.

Távozók is akadtak az átigazolási időszak utolsó napján: Tornyai Tamás Balatonfüredre, Pirik Ferenc Polgárdiba, Katona Lajos és Szarka Zsolt Velencére igazolt, míg Adrian Pujante visszatért Spanyolországba, miután még mindig nem épült fel sérüléséből, és a felek jobbnak látták, ha elválnak egymástól.

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
6 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik