ZTE: Jahiccsal, de Budovinszky nélkül indult a felkészülés

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 13:07
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Zalaegerszegi TE FC elkezdte a felkészülést a tavaszi a szezonra. Új érkező és távozó nélkül, de Budovinszky Krisztiánt egyelőre felmentették a munkavégzés alól – tudatta a zaol.hu.
A brazil Bernardo Frizoni és a montenegrói Darko Pavicsevics a klub engedélyével csak csütörtökön áll edzésbe, mellettük szintén igazoltan hiányzónak számított az első foglalkozásról Babati Benjamin és Tóth Péter. Ott volt az edzésen a szerb lapértesülések szerint a ZTE-t korábban a FIFA-nál feljelentőa szerb lapértesülések szerint a ZTE-t korábban a FIFA-nál feljelentő Safet Jahic is, aki Dézsi Attila ügyvezetőnek elmondta, nem tett ilyen lépéseket.

„Jahic értesült a szerbiai újságcikkről, de elmondta, hogy ő nem jelentette fel a klubot – mondta Dézsi Attila ügyvezető a zaol.hu-nak. – Abban állapodtunk meg, hogy pénteken leülünk, és nyugodt körülmények között, a menedzsere (aki egyébként a testvére) és egy tolmács jelenlétében tárgyalunk, hogy ne értsük félre egymást, s megpróbáljuk tisztázni az ügyet. Van egy szerződésünk a játékossal, és van egy a menedzserével. Utóbbi esetében valóban van tartozásunk. Próbáltuk ezt a kérdést már korábban is rendezni, ám eddig nem fogadta el javaslatunkat az ügynök, s erről is beszélnünk kell. Az, hogy ő élt-e bármiféle lépéssel velünk szemben, majd kiderül, de eddig nem kaptunk értesítést ilyenről.”

Budovinszky Krisztián viszont hiába érkezett meg a hétfői találkozóra, az edzésen nem vett részt, miután már nem fér bele a szakmai elképzelésbe – tudatta a zaol.hu, amely hozzátette, Preisinger Sándor két fiatalt vár a pénteki tréningre, Gubicza Gábort Győrből és Babos Barnát a Videotontól.
Legfrissebb hírek

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:50

Két pontot Mezőkövesden hagyott az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:48
Ezek is érdekelhetik