NB II: már megjelentek a próbajátékosok Mislenyben

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 11:06
Tegnap megkezdte a felkészülést az új vezetőedző, Szabó Zsolt – Márton Gábor a PMFC-hez távozott – irányításával a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármisleny. Természetesen akadnak távozók is, de már próbajátékosok is megjelentek az első tréningen.

Ami biztos a Kozármisleny háza táján, hogy Tányéros Ádámmal és Gadó Gáborral szerződést bontott a klub, Puskás Zoltán Ausztriába távozott. A PMFC-nél kezdte meg a felkészülést Nagy József, Fröhlich Roland, Koller Krisztián és Marko Bjelanovic, egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsuk.

Érkező oldalon is akadnak nevek, Erős Csaba, Turi Tamás és Nagy Dominik Újmecsekaljáról érkezett az NB II Nyugati csoport harmadikhoz, azonban kérdéses, hogy Kozármislenyben folytatják-e vagy sem. Szintén próbajátékra érkezett Suba János, aki legutóbb az osztrák alacsonyabb ligás Neukirchenben futballozott, de korábban már volt a Kozármisleny labdarúgója. A horvát NK Rijekából érkezett a csatár Ivan Bjelics és a védekező középpályás Kristian Glavas, őket is teszteli az új szakmai stáb.

Visszatért Pápáról Fellai József, akivel már szerződést is kötött a klub. Az ősszel a PMFC-tól kölcsönben lévő Városi Viktor és Zsdrál Miroszláv maradt Kozármislenyben, ugyanis eldőlt, hogy tavasszal is az NB II-ben lépnek pályára – adta hírül a bama.hu.

 

Legfrissebb hírek

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2 órája

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
5 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik