NB II: közvetlen riválisától igazolt két játékost is a Sopron

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 18:57
Két játékost is igazolt a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Soproni VSE. A 30 éves kapus, Dénes Zsolt és a 29 éves csatár, Bali Péter is legutóbb a szintén másodosztályú SZTK-ban szerepelt.

Dénes Zsolt és Bali Péter személyében két labdarúgót is közvetlen riválisától is igazolt a másodosztály Sporoni VSE. A 30 éves kapus és a 29 éves támadó is legutóbb Szigetszentmiklóson szerepelt.

„Mindkét poszton minőségi igazolást hajtottunk végre. Szeretnénk még egy belső védőt és bal oldali védőt szerződtetni. Természetesen próbajátékosok is érkeznek a következő időszakban. Olyanok, akiket mi hívtunk, hogy meg tudjuk nézni őket játék és edzés közben, és persze vannak önjelöltek is" – nyilatkozta Bücs Zsolt vezetőedző a klub hivatalos oldalának.

Dénes Zsolt korábban szerepelt Diósgyőrben, Tatabányán, Nyíregyházán, Békéscsabán. Bali Péter 55 NB I-es meccsen 8 gólt szerzett, az NB II-ben pedig 135 találkozó 54 gól szerepel a neve mellett. Korább megfordult Szegeden, Szolnokon, a Vasasban, Pápán és Siófokon is.

Az NB II Nyugati csoportjában az SZTK a 8., a Sopron a 11. helyen telel.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik