NB II: Birtalan Botond Kozármislenyben folytatja

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 10:21
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármisleny hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Birtalan Botondot, aki ősszel a DVSC-DEAC-nál futballozott, a közelmúltban pedig a PMFC-nél volt próbajátékon.

Birtalan Botond tavasszal Kozármislenyben bizonyíthat, és ha jól teljesít, meglesz a lehetősége az előrelépésre. Birtalan 23 éves, korábban a Sopron színeiben 14 alkalommal szerepelt az NB I-ben is, ahol egy gólt szerzett. Ősszel a DVSC-DEAC-ban lejátszott 10 mérkőzésén három gólt szerzett.

Marko Bjelanovic is visszatér Kozármislenybe, a szakvezetők úgy ítélték meg, hogy a tehetséges horvát játékos fejlődését jobban szolgálja a mislenyi szereplés, de nyáron valószínűleg ő is visszatérhet Pécsre. Bjelanovic érkezésével eldőlt, hogy az elmúlt héten tesztelt Luka Dominic nem lesz a csapat játékosa, azonban lehetőséget kaphat a PMFC II-ben, és ha teljesítménye megfelelő lesz, ő is feljebb léphet.

A Kozármisleny szerdán 2–1-re legyőzte a Dunaújváros-Pálhalmát edzőmérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Folytatódott a zuglói mélyrepülés, az eddig nyeretlen Misleny is győzni tudott a fővárosban

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 20:51

Egy nappal korábban fogadja a BVSC a Kozármislenyt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 15:58
Ezek is érdekelhetik