NB II: a Szabó Zsolt, Mucha páros irányítja a Mislenyt

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 07:11
A Pécsre távozó Márton Gábor helyett a Szabó Zsolt, Mucha József edzőpáros irányítja az NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármislenyt tavasszal.

Amint arról már beszámoltunk, a mislenyi sikeredző, Márton Gábor Pécsre szerződött, így új trénert kellett keresnie a Feleki Attila által vezetett klubnak.

A klub honlapjának beszámolója szerint már meg is találták az utódo(ka)t, a vezetőség választása Szabó Zsoltra és Mucha Józsefre esett. Szabó az elmúlt években a pécsi és a kaposvári utánpótlásban tevékenykedett, de egykoron a kozármislenyi fiatalokat is edzette. Mucha József tavaly még a PMFC másodedzője volt, labdarúgóként és edzőként is komoly karriert tudhat magáénak.

A Szabó Zsolt–Mucha József edzőpáros mellett az állandóságot a kapusedző Volcsányi Csaba képviseli, aki egyedüliként továbbra is marad a szakmai stábban.

Az új stábnak fel lesz adva a lecke, hiszen az előddel, Márton Gáborral több rekordot is megdöntött a csapat.A tavalyi bajnokságban 55 ponttal a második helyen végzett az együttes, ez új pontrekordot jelentett, míg az őszi teljesítmény, a 32 szerzett pont szintén új (féléves) csúcsnak számít.Amióta Márton ül a padon – az elmúlt két és fél évben –, 75 mérkőzésen 40 győzelem, 12 döntetlen és 23 vereség volt a mislenyiek mérlege (ez majdnem 60 %-os teljesítmény) és 122-82-es gólkülönbség fűződik az ő irányításához.

A klub érdemeit sem szabad elvitatni, ifj. Mihalecz István és Bene Ferenc után már a harmadik edzőt "adta" az NB I-nek a Kozármisleny.

Legfrissebb hírek

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Magabiztos győzelmet aratott a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Kozármisleny: csapatot és osztályt is vált a nyáron érkezett volt U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 13:31

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Vereség a gyász után: nyert a Szeged a Kozármisleny ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18
Ezek is érdekelhetik