NB II: Bajner is gólt lőtt a válogatottnak

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 11:06
Második mérkőzésén 5–1-es vereséget szenvedett a Törökországban edzőtáborozó másodosztályú válogatott a Borussia Dortmund II–től.

Bár a vezetést a Csorba Szabolcs révén a 8. percben még a magyar válogatott szerezte meg, a szünetben már döntetlenre álltak a felek.

A második játékrészt a németek bírták jobban erővel és ez az eredményességben is megmutatkozott, hiszen az 50., az 55., a 78. és a 88. percben is gólt szereztek, ezzel fölényes német siker lett a vége. A Borussiában Bajner Bálint is eredményes volt – a magyar labdarúgó egyszer köszönt be.

„Az volt a célunk, hogy erős ellenfelekkel játsszunk, hiszen nem nyaralni jöttünk – mondta a Nemzeti Sportnak Dárdai Pál, az NB II-es válogatott edzője. – Az nem meglepő, hogy vasárnap öt egyre kikaptunk a Borussia Dortmund U23-as csapatától, az már annál inkább, hogy félidőben még egy egyre álltunk. Németországban csak tíznapos szünet van, utána megy tovább a bajnokság, így a Dortmund is topformában volt ellenünk. Amíg bírtuk szusszal és erővel, mentünk előre, utána viszont fölénk kerekedett az ellenfél. A mi gólunkat a kiválóan futballozó Csorba Szabolcs szerezte, és a másik oldalon is akadt egy magyar gólszerző, Bajner Bálint pompás gólt fejelt. Az egyik legfontosabb teendőnk, hogy mentálisan fel kell nőnünk a feladathoz és a németekhez, ők ebben mindenképpen előttünk járnak.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NB II-ES VÁLOGATOTT–BORUSSIA DORTMUND II (NÉMET) 1–5 (1–1)
MAGYARORSZÁG: Horváth G. – Króner (Sebők I. 58.), Lengyel D., Burucz, Lázár P. (Király P. 78.) – Kenderes (Csordás 78.), Domokos B. (Reznek 57.) – Bognár I. (Kovács T., a szünetben), Tóth D. (Berki I. 78.), Csorba Sz. (Major N. 78.) – Olasz D. (Kis R. 60.) Szövetségi edző: ifj. Dárdai Pál
A magyar gólszerző: Csorba Szabolcs (8.)
Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

„Megsebzett minket” – A Juve mestere a bírót kritizálta a Dortmund elleni 4–4 után

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 07:55

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik