NB II: lehet, hogy mégsem vonnak le pontokat a Ceglédtől?

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 16:51
Továbbra sem tudni, hogyan dönt a Magyar Labdarúgó-szövetség illetékes bizottsága a ceglédi balhátvéd, Farkas István ügyében, aki a hivatalos verzió szerint jogosulatlanul lépett pályára a DVSC-DEAC elleni másodosztályú mérkőzésen.
Nyáron vette kölcsön Farkas Istvánt a Cegléd, és profi szerződést kötött a játékossal. Később ezt amatőr szerződésre módosították, amely egy „reamatőrizációs" folyamatot hoz magával – ez 30 napig tart, és addig a futballista nem léphet pályára. Ezért az Orosháza elleni meccsen nem is játszott Farkas. Viszont közben különböző okok miatt egyre-másra dőltek ki a védők a ceglédi csapatból, így, hogy Farkas már korábban pályára léphessen, újabb szerződésmódosítás következett, és ismét hivatásosként rögzítették a játékost. Ezért Farkas már szerepelt a DVSC-DEAC elleni találkozón.Az MLSZ versenybizottsága szerint azonban a védő ezen a találkozón jogosulatlanul játszott, mert amatőrként nem léphetett volna pályára, csak a 30 napos várakozás után, ezért két pontot levont a csapattól. A határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Cegléd, és jelezte, hogy nem amatőrként játszott Farkas, mert a versenybizottság a második szerződésmódosítást nem vette figyelembe. A fellebbezést elutasították, mert bár valóban nem amatőrként lépett pályára, az elutasítás indoklása szerint nem volt érvényes hivatásos versenyengedélye, mivel a korábbi ilyet a szövetségnek be kellett volna vonnia és a csapatnak újat kellett volna készíttetnie, ami nem történt meg.Az MLSZ tehát két pontot levont az együttestől, de ez a mai napig nem emelkedett jogerőre. Az MLSZ hivatalos adatbankjában a ceglédiek neve mellett ismét nem szerepel a kétpontos levonás, így az őszi szezon után az ötödik helyen állnak. A klub az összes lehetséges fórumon próbálja az igazát bizonyítani, hogy elkerülje a pontlevonást, de azt sem a ceglédi elöljárók, sem az MLSZ nem tudja, hogy mikor zárul le véglegesen az ügy...
Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
4 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik