NB II: a Haladás pályaedzője nem lesz az SZTK irányítója

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 14:18
A Szombathelyi Haladás vezetősége mégsem engedi el pályaedzőjét az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklóshoz, így nem Székely Tibor lesz az együttes új irányítója.

A Haladás előbb engedélyezte Székely Tibornak, a csapat pályaedzőjének a szigetszentmiklósi tárgyalásokat, később aztán a szombathelyi klubnál mégis úgy döntöttek, semmiképp sem engedik el a szakembert a klubtól. „Az SzTK-Erima sajnálja, hogy az edzőnek engedett egy felesleges egyeztetést, ugyanakkor köszöni a szakembernek, hogy az NB I-es pályaedzőség helyett szívesebben vállalt volna munkát az NB II-ben” – olvasható az SZTK hivatalos honlapján, a futsalarena.hu-n.

Mint ismeretes, az őszi hetedik forduló, Horváth Ferenc távozása óta megbízott tréner, Várhidi Péter irányította az NB II-es együttest.



Mint ismeretes, az őszi hetedik forduló, Horváth Ferenc távozása óta megbízott tréner, Várhidi Péter irányította az NB II-es együttest.

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
2025.07.25. 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
2025.07.25. 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik