NB II: hivatalosan is angoloké a bennmaradásra pályázó Vác

Vágólapra másolva!
2012.08.25. 08:50
Pont került egy hosszú ideje húzódó ügy végére a Dunakanyar-Vác életében: aláírták azt a megállapodást, amelynek eredményeként az angol Aspire Group & Associates hivatalosan is többségi tulajdonosa a váci felnőtt labdarúgókat versenyeztető kft.-nek.

A május óta tartó egyeztetések végén a Héger József által képviselt többségi tulajdonosok és a Berki Krisztián által képviselt angol befektetők is ellátták kézjegyükkel a hivatalos szerződést, amelynek létrejötte az elmúlt időszakban néha már lehetetlennek tűnt.

A tárgyalások július 20-i megszakadása után Pető Tibor, Vác alpolgármestere külön közbenjárására ültek ismét asztalhoz a felek, és ez vezetett a mostani megállapodáshoz. Az angol befektetők elsődleges célja, hogy zavartalanul működjön a futballklub Vácott. Az elvárás erre az évre, hogy a csapat gond nélkül bent maradjon a NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 06:37

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
2025.07.07. 12:07

Kézilabda: válogatott irányítóval erősít a Vác

Kézilabda
2025.04.29. 10:40

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

Női kézilabda MK: a címvédő Ferencváros hétgólos sikerrel jutott elődöntőbe Vácon

Kézilabda
2025.01.14. 20:06

Ezt meg kell nézni! Klujber Katrin csodagólt szerzett a Vác ellen – videó

Kézilabda
2025.01.08. 21:11

A Váctól is kikapott, zsinórban öt vereségnél jár az MTK a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik