MTK: Kantáék szabadságra mentek, ifik sora került fel

Vágólapra másolva!
2012.05.24. 22:31
Az MTK labdarúgócsapata az NB II Nyugati csoportjának bajnokaként és nemzetközi kupaindulóként kényelmes helyzetből várhatja az utolsó két fordulót: a felkészülés szempontjait is figyelembe véve Garami József szakmai igazgató már most szabadságra küldte kulcsembereit.

Hegedüs Lajos, Szekeres Adrián, Rafa Wolfe, Dragan Vukmir, Vadnai Dániel, Kanta József, Nikházi Márk, Zsidai László, Könyves Norbert és Ladányi Tibor szabadságot kapott, ők június 4-én kezdik a felkészülést – tudatta az mtkhungaria.hu.

Hajdú Ádám és Vass Patrik az U19-es válogatottnál van, így ők is kihagyják a hátralevő fordulókat, az első keret többi tagjához pedig ifik (Csikortás Dávid, Hangya Szilveszter, Pintér András, Gera Dániel, Asztalos Dávid, Zámbó Dániel, Bese Barnabás, Hujber Tamás) csatlakoznak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik