NB II, Nyugat: rangadót vesztett a Tatabánya, lelassult az Ajka

Vágólapra másolva!
2011.10.08. 17:17
A Kozármisleny 2–1-re legyőzte a Tatabányát a labdarúgó NB II 8. fordulójának Nyugati csoportbeli rangadóján szombat délután, és ezzel utolérte az első helyen álló MTK-t.

A fordulót a harmadik helyen kezdő Kozármisleny Fellai József révén az első félidőben előnyt szerzett. Izing Martin az 57. percben megszerezte a Tatabánya egyenlítő gólját, de egy percre rá Rácz Ferenc jóvoltából újra a baranyaiak vezettek. Az eredmény már nem változott, a két csapat legutóbbi hét meccséből már az ötödiket nyerte meg a Misleny.

Az Ajkának nem igazán megy azóta, hogy idegenben legyőzte az MTK-t. Jákli Péter legénysége a harmadik bajnokiját vívta azóta, és egyszer sem nyert – most a Baja vitt el egy pontot a szeles, esős mérkőzésről úgy, hogy a hajrában emberhátrányban játszott.

Két 3–3-as döntetlen után újra győzött a Szigetszentmiklós – áldozata a Videoton akadémiai csapata volt, amely az első fordulóban aratott győzelme óta egyszer sem kasszírozott három pontot. Várhidi Péter csapata a sorozatban a negyedik bajnokiján eredményes Fekete Ádám góljával vitte haza a három pontot.

Az idényt rosszul kezdő Budaörs immár sorozatban a harmadik meccsén maradt veretlen, sőt Papp Gábor találata révén három ponttal gazdagodott a Győri ETO második csapata ellen.

A Dunaújváros az első pontjára hajtott, a szintén újonc Paksi FC II az első győzelmére – utóbbi járt sikerrel. Gyors gólváltással kezdődött a meccs, majd a második félidő elején Nagy István jó cselek után újra a vendégek kezébe adta a kezdeményezést. A hajrában kettős emberelőnyben játszó paksiak újabb gólt szereztek, és amikor a 86. percben kapusuk, Kiss Máté tizenegyest védett, biztossá vált győzelmük.

 

LABDARÚGÓ NB II, NYUGATI CSOPORT
8. FORDULÓ
BUDAÖRSI SC–GYŐRI ETO II 1–0 (0–0)
Budaörs, 200 néző. Vezette: Varga L. (Szalai D., Varga G.)
BUDAÖRS: Esterházy – Csengő, Pleván, Hegedűs N., Mihályi T. – Papp G. (Tóth Cs., 69.), Kollega (Szentgyörgyi, 75.), Horváth L., Lászka, Sánta A. – Tüske (Szűcs P., 89.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
GYŐRI ETO II: Nacsa – Kálmán A., Bieder, Nyitrai, Paget – Ceolin, Németh L. (Simon A., 69.), Kiss Sz., Miklós V. (Horváth G., 69.), Nagy Á. – Serfőző. Edző: Klement István
Gólszerző: Papp G. (1–0) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: Egyenlő erők küzdelméből mi kerültünk ki győztesen a támadóbb szellemű játékunknak köszönhetően.
Klement István: Gólokkal kellett volna nyernünk a helyzetek alapján. Két büntetőterületen belüli esetre roppant kíváncsi lennék a felvételek alapján.
KOZÁRMISLENY SE–FC TATABÁNYA 2–1 (1–0)
Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Mészáros I. (Viszokai L., Kis Z.)
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Vég, Balaskó Cs., Fellai, Tasselmájer – Eszlátyi (Laki Z., 54.), Kovács T., Andruskó (Karacs, 69.), Rácz F. – Godslove (Nagy E., 84.), Koller. Megbízott edző: Takács Lajos
TATABÁNYA: Dombai A. – Kiprich D. (Kiss R., 62.), Izing, Böjte, Almási – Móri (Tóth Z., 79.), Deme, Milanovic, Lajtos (Nyilas E., 52.) – Sitku, Farkas J. Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Fellai (1–0) a 33., Izing (1–1) az 58., Rácz F. (2–1) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Takács Lajos: Jó mérkőzésen egy nagyon jó Tatabányát győztünk le.
Kiprich József: Egy félidőnyi előnyt adtunk a Kozármislenynek, amely van olyan jó csapat, hogy ezt kihasználta.
VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA–SZIGETSZENTMIKLÓS 0–1 (0–1)
Felcsút, 150 néző. Vezette: Pintér Cs. (Péter T., Hima)
VIDEOTON II: Somodi – Margitics, Vaszicsku, Papucsek, Farkas N. (Jankovics, a szünetben) – Soós, Macsicza (Elek B., 73.), Király P., Paudits – Máté J., Babos (Balog G., 60.). Edző: Hartyáni Gábor
SZIGETSZENTMIKLÓS: Kozma – Nagy T., Szamosszegi, Szamosi, Sadjo – Barna Zs., Kvekveskiri – Bonifert (Fekete L., 68.), Varga Z. (Csiszár , 88.), Somorjai – Fekete Á. (Tóth F.,75.). Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Fekete Á. (0–1) a 18. percben
MESTERMÉRLEG
Hartyáni Gábor: Változatlanul azt tudom mondani, hogy ez a csapat a maximumot nyújtotta, ám egy kis plusz és egy kis szerencse hiányzott ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk.
Várhidi Péter: Örülök a győzelemnek, mert a Videotonnak tehetséges a második csapata, agresszív fiatalokból áll, és ez a futballunk jövője. A csapatomnak pedig gratulálok, végre egyszer koncentrált védőjátékot nyújtottunk.
DUNAÚJVÁROS-PÁLHALMA–PAKSI FC II 1–3 (1–1)
Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Ákos D. (Gyürüsi G., Mohos M.)
DUNAÚJVÁROS: Abu – Huber, Salamon, Kőkuti, Payeta – Bastovanov, Dudás P., Vaskó, Márki – Bezerédi, Smoljanovic (Nagy D., 59.). Vezetőedző: Nagy I Zoltán
PAKS II: Kiss M. – Berkó, Mészáros I. (Budai D., 61.), Gévay, Blatt – Szolomájer, Nagy I., Ganczer P. (Bohner, 81.) – Cziráki, Pap R. (Feil M., 61.), Czinger. Edző: Lengyel Ferenc
Gólszerző: Berkó (0–1) a 10., Vaskó (1–1) a 11., Nagy I. (1–2) a 48., Feil M. (1–3) a 78. percben
Kiállítva: Nagy D. (hátulról történt becsúszás után) a 70., Dudás (lökdösődésért) a 70. percben
Piros lap: Nagy II Zoltán technikai vezető (reklamálásért)
MESTERMÉRLEG
Nagy I Zoltán: Bizakodva vártam ezt a mérkőzést, de egy-két játékosom fejben nem érett meg a feladatra. Lényegesen alázatosabb játékot kellene nyújtanunk a győzelemhez, mert így most elég nehéz helyzetbe kerültünk. Igyekszünk újra összerakni a csapatot, és megyünk tovább a megkezdett úton.
Lengyel Ferenc: A mérkőzés összképét és a gólhelyzeteinket tekintve megérdemelten nyertünk. A két kiállítás megpecsételte az egyébként nagyon sportszerűen játszó dunaújvárosiak sorsát.
FC AJKA–BAJAI LSE 0–0
Ajka, 300 néző. Vezette: Vad II I. (Huszár B., Kóbor P.)
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Pavliczky (Kovács Zs., 75.), Pothárn, Szalai R. (Horváth Á., 68.), Szabó L. – Mihalecz P. (Major N., 63.), Gaál. Megbízott edző: Jákli Péter
BAJA: Herbert – Szauter, Burucz, Forgács, Kardos E. – Lógó, Domokos, Micskó (Nagy E., 79.), Csák (Balázs R., 56.) – Kormos (Villám, 75.), Csovics. Vezetőedző: Bognár György
Kiállítva: Szauter (második sárga lap után) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Jákli Péter: Végigtámadtuk a mérkőzést, az első félidőben két nagy ziccerünket is ki kellett volna használni.
Bognár György: Megbecsüljük az egy pontot. Szervezetten játszottunk, de a kiállítás után védekezésre kényszerültünk.
LABDARÚGÓ NB II, NYUGATI CSOPORT
8. FORDULÓ
Dunaújváros Pálhalma ASE–Paksi FC II1–3
Kozármisleny SE–Tatabánya2–1
FC Ajka–Bajai LSE0–0
Videoton-PFLA–Szigetszentmiklósi TK0–1
Budaörsi SC–Győri ETO FC II1–0
Gyirmót FC–Soproni VSE 18 óra
Vasárnapi mérkőzések
MTK Budapest–Veszprém FC
BKV Előre–Ferencvárosi TC II
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 7 6 1 18–7 +11 18
2. Kozármisleny SE 8 6 2 14–10 +4 18
3. FC Tatabánya 8 5 3 12–8 +4 15
4. FC Ajka 8 4 2 2 13–6 +7 14
5. Bajai LSE 7 4 1 2 14–9 +5 13
6. Ferencvárosi TC II 7 4 1 2 14–10 +4 13
7. Gyirmót FC 7 4 3 10–9 +1 12
8. BKV Előre SC 7 4 3 8–7 +1 12
9. Veszprém FC 7 3 1 3 13–10 +3 10
10. Soproni Vasutas SE 7 3 1 3 6–12 –6 10
11. Szigetszentmiklósi TK-Erima 7 2 3 2 13–10 +3 9
12. Budaörsi SC 8 2 2 4 8–11 –3 8
13. Győri ETO FC II 8 2 2 4 14–18 –4 8
14. Paksi FC II 8 1 3 4 8–11 –3 6
15. Videoton-Puskás Akadémia 8 1 2 5 6–12 –6 5
16. Dunaújváros Pálhalma ASE 8 8 2–23 –21 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik