Az MTK az NB II Nyugati csoportjába került

Vágólapra másolva!
2011.07.05. 15:56
null
Tischler Patrikék a Nyugati csoportból próbálhatnak meg visszajutni az NB I-be (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottságának mai ülésén kialakították az NB II Keleti és Nyugati csoportjának beosztását. Az élvonalból kiesett MTK nyugaton kapott helyet.

Az MLSZ versenybizottságának keddi ülésén kialakult a magyar másodosztály mezőnye, és a csoportok beosztása.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a már korábban elfogadott 28 nevezés mellett ma további három csapat indulását fogadta el az MLSZ versenybizottsága, így a Veszprémi FC P2 Sport Kft., a Honvéd FC Kft. és az Orosháza FC FK Kft. nevezése is érvényes az NB II-re.

A liga 32. csapatát a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett együttes jelentheti, amely a 2010–2011-es versenykiírás alapján, illetve a visszalépések, licenchiányok miatt került a nevezésre felkért csapatok rangsorának élére.

A Bőcs szándéknyilatkozatban jelezte, hogy él az NB II-es nevezés lehetőségével – az együttes legkésőbb 2011. július 8-ig igazolhatja, hogy megfelel a további feltételeknek.

NB II 2011–2012
KELETI CSOPORT NYUGATI CSOPORT
Békéscsaba Bajai LSE
a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett csapat
BKV Előre
Ceglédi VSE Budaörsi SC
Dunakanyar-Vác Dunaújváros Pálhalma ASE
DVSC II FC Ajka
Egri FC Videoton-PFLA
Bp. Honvéd II FTC II.
Kazincbarcika Kozármisleny
Szeged 2011 (a Makó FC jogán) Gyirmót
Mezőkövesdi SE Győri ETO II
Nyíregyháza MTK Budapest
Orosháza Paks II
REAC Soproni VSE
Szolnoki MÁV SZTK-Erima
Újpest B Tatabánya
Vecsés Veszprém

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:23

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
2025.05.09. 12:54

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:53

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
2025.05.09. 11:21

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
2025.05.09. 08:59
Ezek is érdekelhetik