PMFC: korábban száműzték, most a tehetség szerződése okoz gondot

Vágólapra másolva!
2011.05.24. 12:51
Furcsa helyzetbe került a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a feljutásért harcoló Pécsi MFC: a csapat fiatal tehetségének, Lovrencsics Gergőnek május 31-én lejár a szerződése, így jelen állás szerint nem léphet pályára az utolsó két fordulóban.

Lovrencsics játéka immár a Lombard Pápa beleegyezésén is múlik, hiszen a játékos június elsejétől az élvonalbeli klub keretéhez tartozik.

Az engedély megadásától húzódozó pápaiak érvelése érthető, ugyanis a Lombard június 15-én megkezdi a felkészülést a 2011–2012-es szezonra, és ha Lovrencsics befejezné a másodosztályú bajnokságot, mindössze négy napja maradna a pihenésre.

Lovrencsics a télen egyezett meg a Lombard Pápa vezetőivel, ennek hírére a lépést rosszalló Matyi Dezső PMFC-tulajdonos száműzte a 22 esztendős támadót a keretből.

A pécsi labdarúgóként három év alatt 44 gólt szerző Lovrencsics áprilistól, Mészáros Ferenc új vezetőedző kérésére térhetett vissza a csapatba, és újabb góljai révén ismét fontos szereplővé vált.

„Sosem voltam haragtartó, sosem akartam bosszút állni a korábbi sérelmeim miatt. Amikor találkoztam Matyi Dezsővel, közöltem a tulajdonossal, szeretnék részt vállalni a csapat feljutásában. Innentől kezdve azonban nem rajtam múlik, meddig maradok" – jelentette ki a Nemzeti Sportnak Lovrencsics, akinek 2009-ben kötött szerződése kívánatosnál korábbi lejártára nem figyelt fel időben a pécsi klub jelenlegi vezetősége.

Ugyancsak pécsi hír, hogy a márciusban menesztett Kiss László továbbra sem kapta meg kéthavi járandóságát, holott a klub titkársága – az MLSZ közbenjárásával – a múlt hét szerdán megígérte, hogy péntekig átutalja a leváltott szakmai igazgató pénzét.

Legfrissebb hírek

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 17:44

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Lovrencsics Gergő Marco Rossiról: Ő valamilyen szinten Thomas Doll és Szerhij Rebrov ötvözete

Légiósok
2025.01.20. 10:08
Ezek is érdekelhetik