Bundabotrány: fejenként 100 ezer forint volt az ajánlat a Tatabánya-Gyirmóton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.14. 12:49
Fejenként 100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a Tatabánya három játékosát a Gyirmót egyik futballistája a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) feljelentése szerint.

Helmeczy László MLSZ-alelnök szerdán a tatabányai városi ügyészségen tett feljelentést vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a vasárnapi NB II-es bajnoki mérkőzés kapcsán. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint ebben az szerepel, hogy „a Tatabánya három játékosát a 2010. május 9-én lejátszott Tatabánya–Gyirmót SE labdarúgó-mérkőzés előtt a Gyirmót egyik játékosa azzal kereste meg, hogy fejenként 100 000 Ft ellenében a találkozó eredményét a játékosok úgy befolyásolják, hogy a meccset a Gyirmót SE nyerje meg."

Miskolczi Ivett, a főügyészség sajtószóvivője az MTI-nek jelezte: a feljelentés alapján „a Btk. 254.§ (1) bekezdésébe ütköző, gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, melynek teljesítésével a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg."

A hétfőn kirobbant ügyben Helmeczy sportfegyelmi eljárás megindítását kezdeményezte a fegyelmi bizottság elnökénél, Retteghy Istvánnál. Utóbbi fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt eljárás lefolytatását rendelte el Kiprich Dániellel, a Gyirmót labdarúgójával szemben, egyúttal felfüggesztette a futballista játékjogát, mivel Kollár Dániel és Vass Norbert, a Tatabánya két labdarúgója szerint Kiprich tett ajánlatot nekik. A Gyirmót vezetőedzőjének, a sokszoros válogatott Kiprich Józsefnek a fia visszautasította a vádakat, s szintén feljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A fegyelmi tárgyalás jövő kedden 13 órakor lesz az MLSZ székházában.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30
Ezek is érdekelhetik