NB II: a másodosztályú válogatott ismét pályára lép, ezúttal Egerben

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.03.15. 16:53
A korábbi terveknek megfelelően tovább folytatódik a Mátyus János és Pető Zoltán által vezetett NB II-es ligaválogatott programja: a csapat szerdán 13 órakor Egerben lép pályára a vendéglátók csapata ellen.

Az együttes vezetői a csapat megalakításakor több fontos feladat mellett célul tűzték ki azt is, hogy segítsék, támogassák a magyar labdarúgás egykori bástyáit, amelyekben az utóbbi időben a futball kicsit háttérbe szorult.

Az első állomás Eger, ahol szerdán 13 órakor az Eger FC ellen játszik a ligaválogatott. Az eseményre a tervek szerint a város futballszerető lakói és vezetői mellett sok gyerek és szülő is kilátogat. Külön érdekessége a találkozónak, hogy az első néhány percet Csernyi Géza, 78 éves egykori játékvezető vezeti, aki 57 éven át működött sípmesterként, és a napokban kapta meg hivatalosan az értesítést a Guinness Rekordok könyvének alkotóitól, hogy ezt a teljesítményt világrekordként hitelesítették. Csernyi Gézát köszönti és a mérkőzést megtiszteli jelenlétével a tervek szerint többek között Dunai Antal, az MLSZ alelnöke, Mészöly Kálmán, valamint Kutasi Róbert, az NB II-es bizottság elnöke is.

AZ NB II-ES VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Balikó Milán (SZTK-Erima), Somodi Bence (Kazincbarcika)

Mezőnyjátékosok: Szamosszegi Gábor (Makó), Ferenc Dániel (Tatabánya), Pál Szabolcs (MTK II), Fellai József (Kaposvölgye), Turcsik Tamás (ZTE II), Soós Márkó (Budapest Honvéd II), Dancs Roland (REAC), Ködöböcz Csaba (Vecsés), Hauser Dániel (MTK II), Kis László (Hajdúböszörmény), Rédei Milán (SZTK-Erima), Deme Imre (Tatabánya), Bogdány Csaba (Mezőkövesd), Farkas János (Tatabánya), Urbin Péter (Bőcs), Pölöskei Péter (REAC)

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
Tegnap, 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
Tegnap, 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik