NB II, Nyugati csoport: győzött a Felcsút és a Pápa

Vágólapra másolva!
2009.03.22. 01:45
A labdarúgó NB II 18. fordulójában hazai pályán nyert a Felcsút, a Tatabánya és a Pápa is.

NB II, NYUGATI CSOPORT

18. FORDULÓ
FELCSÚT SE–ZALAEGERSZEGI TE II 2–0 (1–0)
Felcsút, 300 néző. Vezette: Király Gergő (Varga Ferenc, ifj. Varga Gábor)
FELCSÚT: Farkas B. – Gálos, Trampler, Vaszicsku, Pető – Ulviczki, Domján , Lattenstein , Fejes (Kovács T. 64.), Móri (Földes 79.), Bokics (Bakos 68.)
Vezetőedző: Mózner János
ZTE II: Pogacsics – Bozsoki, Kovács G., Borsos, Kocsis A. (Dóczi 40.) – Zsemlye (Burányi 81.), Horváth II , Petneházi, Csutak (Péter 80.) – Délczeg, Sági
Vezetőedző: Dobos Sándor
Gólszerző: Domján (11-esből, 1–0) a 14., Bakos (2–0) a 88. percben

MESTERMÉRLEG
Mózner János: – Küzdelmes mérkőzés volt, a döntő helyzetekben mi voltunk határozottabbak. Dolgozunk tovább.
Dobos Sándor: – Kiegyenlített mérkőzésen „a hazai pálya előnye döntött”, feltűnően sok szabadrúgást lőttek ellenünk a hazaiak.

SZÁZHALOMBATTAI LK–INTEGRÁL-DAC SE 2–3 (1–2)
Százhalombatta, 200 néző. Vezette: Takács János (L. Tóth László, Kulcsár Judit)
SZÁZHALOMBATTA: Floszmann – Pásztor, Vass, Móra, Gyurkovics – Lajer (Győri 82.), Janovics (Gábor 45.), Bozsik, Lannert – Havrán, Patkó
Vezetőedző: Gálvölgyi István
INTEGRÁL: Somogyi, Geri, Hegedűs N., Harris, Meggyes – Homonyik (Wilson 65.), Ludánszki (Müller 59.), Simson, Czár (Heitler 90.) – O’Connor, Bedenikovic
Vezetőedző: Maschke Marko Andre
Gólszerző: Patkó (1–0) a 11., Czár (1–1) a 13., Bedenikovic (1–2) a 33., Havrán (2–2, 11-esből) az 54., Simson (2–3) a 90. percben
Kiállítva: Bedenikovic (szabálytalan szerelésért, a 2. sárga lap után) a 66., Pásztor D. (szabálytalan szerelésért, a 2. sárga lap után) a 90. percben

MESTERMÉRLEG
Gálvölgyi István: – Helyenként még jól is játszottunk, de az utolsó percben az ellenfél talált egy gólt, így csak saját magunkat okolhatjuk a vereségért.
Masche Marko Andre: – Kemény mérkőzésen, de megérdemelten nyertünk.

FC TATABÁNYA–FC AJKA 1–0 (1–0)
Tatabánya, 500 néző. Vezette: Sulyok G. (Kovács P., Hima A.)
TATABÁNYA: Dénes – Kollár, Fehér, Mátyus, Medgyesi (Szolnoki –, 91.) – Szalai (Gellér, 60.), Farkas V., Lázár, Vass N. – Perez, Kovacsics (Dombai V., 64.)
Vezetőedző: Octavio Zambrano
AJKA: Jánosa – Pothárn, Subicz, Kaj, Gunther – Imre (Csörnyei Zs. –, 67.), Manganelli, Szabó L., Gyürüsi 0 (Hornyák Á., 57.) – Mihalecz, Kovács G.
Vezetőedző: Artner Tamás
Gólszerző: Perez (1–0) a 22. percben

MESTERMÉRLEG
Octavio Zambrano: – Ma nem játszottunk jó meccset, de a helyzetek alapján győzelmünk megérdemelt.
Artner Tamás: – Úgy érzem, a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Alacsony színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb Tatabánya nyert.

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–GYŐRI ETO FC II 4–0 (3–0)
Pápa, 800 néző. Vezette: Kovács G. (Huszár, Szalai)
PÁPA: Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Farkas A., Rajnay (Venczel, 64.) – Varga G. (Nyári, 69.), Gyömbér, Sarus – Bárányos – Bali, Alex (Rebryk, a szünetben)
Vezetőedző: Véber György
GYŐR: Somodi – Dorogi, Szemerei, Supic, Leitold (Varga L., a szünetben) – Zámbó (Cseri, 57.), Bank, Kiss M., Sánta – Pákolicz, Csermelyi (Copa, 65.)
Edző: Klement István
Gólszerző: Farkas A. (11-esből, 1–0) az 5., Bárányos (2–0) a 24., Varga G. (3–0) a 34., Bali (4–0) az 55. percben
Kiállítva: Szemerei (lerántásért) a 4., Venczel (második sárga lap) a 90. percben

MESTERMÉRLEG
Véber György: – A korai kiállítás döntőnek bizonyult, az első félidőben jól játszottunk, de az utolsó húsz perc miatt hiányérzetem van a mutatott játék miatt.
Klement István: – Megérdemelten nyert a Pápa, de a korai kiállítás és a kényszerű cserék is nehezítették a helyzetet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik