A sport állandó választott bíróságához fordul a Jászberényi SE, a Magyar Labdarúgó-szövetség jogerős határozata ellenére. Az NB II Keleti csoportjának első fordulójában megrendezett Jászberény–Bőcs bajnokit (1–1) a vendégcsapat Murinai Barnabás jogosulatlan pályára lépése miatt megóvta, aminek a versenybizottság, majd a fellebbviteli bizottság is helyt adott, és az eredményt megsemmisítve a mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a bőcsiek javára igazolta.
A jászberényi klub szerint a nyáron – a szabályoknak megfelelően – a Murinai Barnabás igazolásáért fizetendő összeget kiegyenlítették az MLSZ-nél, ám a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetség versenyhivatala nem a megfelelő engedélyt állította ki. A probléma forrása, hogy a másodosztályban profi és amatőrengedéllyel is futballozhatnak a játékosok, ám mindkét igazolás után más-más összeget kell fizetni az MLSZ-nek. Noha a fellebbviteli bizottság határozata jogerős, és a JSE vezetői is elismerik, hogy figyelmetlenek voltak, mert nem ellenőrizték a labdarúgó játékengedélyét, a sport állandó választott bíróságától kérnek jogorvoslatot.Véleményük szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy a korábban megszerzett pontot elvették tőlük, miközben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetség hibázó versenyhivatala, illetve a játékos pályára lépését engedélyező Hegedűs Attila játékvezető ellen semmiféle szankció nem született.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Jászberényi KSE fiatal játékosa
Kosárlabda
2023.07.04. 17:24

NB III: Remili visszatért pályafutása első klubjához
Labdarúgó NB II
2022.07.06. 09:37

NB II: Jászberényből érkezhet két játékos a Doroghoz
Labdarúgó NB II
2021.06.21. 15:27

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Nyíregyháza
Labdarúgó NB II
2021.06.19. 10:20
Ezek is érdekelhetik


