Hosszú huzavona után kedden eldőlt: Lisztes Krisztián ismét a Ferencváros labdarúgója lett. A klubhonlap beszámolója szerint a korábbi válogatott középpályás fél plusz egy éves szerződést kötött.

Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában

Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában
Lisztessel kapcsolatban szinte órák alatt változott a helyzet, hiszen úgy tűnt, a következő napokban a Budapest Honvéd B-csapatával készülhet. Korábban már többször egyeztetett a FTC-vel, de úgy tűnt, nem sikerül megállapodást kötnie a két félnek.
A rutinos középpályás tizenhét évesen – 1993-ban – mutatkozott be a Ferencvárosban, s 1996 teléig futballozott az Üllői úton. Ezen időszak alatt kétszer bajnokságot, egyszer Magyar Kupát nyert a csapattal, 79 bajnoki mérkőzésen 19 gólt szerzett. Irányító középpályásként 18 évesen lépett először pályára a nemzeti tizenegyben, és 49 válogatottságig jutott el.
Fiatalon a VfB Stuttgarthoz került, s német bajnoknak mondhatja magát, ám nem a sváb együttessel, hanem a Werder Bremen játékosaként emelhette magasba a „salátástálat”. A brémaiak játékosaként sérült meg 2004-ben, felépülése után már a Mönchengladbach színeiben további öt mérkőzésen szerepelt a Bundesligában.
Lisztes kálváriája több mint egy évig tart, a nyáron előbb a Hajduk Splitnél próbálkozott, majd Ausztriában a Linzer ASK-nál sem járt szerencsével, az ősz eleje óta pedig a Csank János irányította Ferencvárossal készült.
Akik kijártak a csapat edzéseire, láthatták, a középpályás gyenge fizikai állapotban érkezett az Üllői útra, ám akaraterejének köszönhetően úgy tűnik, mára nyoma sincs sérülésének, a hosszú kihagyásnak.
Legfrissebb hírek

Paks: Lisztes Krisztiánnal egyeztetnek a klubvezetők
Labdarúgó NB I
2009.06.23. 13:09

REAC: Lisztes Krisztián még nem döntött, de hazatérhet
Labdarúgó NB I
2009.06.09. 17:43

Hansa Rostock: új szerződést ajánlottak Lisztesnek
Német labdarúgás
2009.05.30. 01:25
Ezek is érdekelhetik