Ingatlantender: az FTC válasza a Neuchatel Ltd. nyilatkozatára

Vágólapra másolva!
2008.02.01. 23:10
A Ferencvárosi Torna Club pénteken este válaszolt a Neuchatel Ltd. által megfogalmazott „vádra” és határozottan elutasítja, hogy szabálytalan lenne a hat plusz két hektáros területre kiírt hasznosítási pályázat..
„Dámosy Zsolt elnöksége idején 2007. május 23-án foglalkozott az FTC elnöksége a Neuchatel Ltd szerződésével. Ekkor az FTC arra kérte a vevőként jelentkező céget, hogy megfelelő igazolásokat juttasson el az FTC-hez (pl. a képviseletében eljáró személy képviseleti jogosultságának igazolását, fedezetigazolást, cégiratokat, stb.) és ennek ismeretében dönt a szerződés hatályba léptetéséről. Mivel a benyújtott iratok hiányosak, illetve nem megfelelőek voltak, az elnökség nem léptette hatályba a szerződést, azaz valótlan az állítás, hogy a szerződésnek bármilyen hatása lenne az FTC tulajdonában lévő FTC Zrt részvényekre, illetve az ezekre is vonatkozó pályázati kiírásra” – áll a hivatalos közleményben.Ismert, Sallai József, a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára korábban pályázó Neuchatel Financial Ltd. magyarországi képviselője pénteken azzal kereste meg a távirati irodát, hogy 2007 májusában megvették a klub részvényeit, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerinte jogtalanul írta ki az ingatlanra és a klub megvételére vonatkozó ötödik és hatodik pályázatot.
Legfrissebb hírek

Ferencváros: Várszegi kész tárgyalni a kereskedelmi jogokról?

Labdarúgó NB II
2008.02.14. 23:12

Gazdasági és sportszakmai fellendülést hozhat McCabe szerepvállalása

Labdarúgó NB II
2008.02.14. 11:35

Rieb György: A Ferencváros 109 évének piros betűs ünnepe a mai nap

Labdarúgó NB II
2008.02.13. 12:16

MNV: túl a tárgyaláson, szerdáig nem publikus az FTC álláspontja

Labdarúgó NB II
2008.02.11. 17:42

Az MNV-ben ismerteti szakvéleményét az FTC délután kettőkor

Labdarúgó NB II
2008.02.11. 13:09

Érkezett olyan pályázat, amelyet elbírálhat az FTC és az NVT

Labdarúgó NB II
2008.02.10. 13:41

FTC, ingatlantender: a Neuchatel fenntartja vételi szándékát

Labdarúgó NB II
2008.02.06. 15:15

A Neuchatel Ltd. mindenképpen meg akarja szerezni a Ferencvárost

Labdarúgó NB II
2008.02.06. 14:58
Ezek is érdekelhetik