Nyolcezer néző előtt játszott döntetlent a Haladás és a Pápa

Vágólapra másolva!
2007.09.29. 21:30
A Szombathelyi Haladás együttese hazai pályán döntetlent játszott a Lombard Pápával az NB II nyugati csoportjának rangadóján. A két együttes továbbra is azonos pontszámmal áll csoportjában.
Andorka Péter büntetőjével még vezetett a Haladás, de a Pápa a második félidőben kiegyenlített
Unger Tamás
Andorka Péter büntetőjével még vezetett a Haladás, de a Pápa a második félidőben kiegyenlített
Andorka Péter büntetőjével még vezetett a Haladás, de a Pápa a második félidőben kiegyenlített
Unger Tamás
Andorka Péter büntetőjével még vezetett a Haladás, de a Pápa a második félidőben kiegyenlített

Rangadót rendeztek Szombathelyen, a hazai pályán játszó Haladás a Lombard Pápát fogadta. A két csapat áll a nyugati csoport első két helyén.

Jó iramú, változatos meccset láthattak a nézők, hiszen mindkét csapat támadó szellemben lépett pályára. A mérkőzésre kilátogató 8000 néző a 36. percben láthatott először gólt, azt a Haladás szerezte.

A gólszerző Andorka Péter volt, a támadó büntetőből volt eredményes. Ő harcolta ki a tizenegyest is, de Tóth Péter beadásánál Kerényi lerántotta a fejelni készülő csatárt.

Szünet után a Pápa talán többet birtokolta a labdát, de a Haladás előtt adódtak nagyobb helyzetek. A 66. percben azonban egyenlített Kiprich József legénysége, egy pontrúgás után Alex bólintott a kapuba.

A hazaiak hiába rohamoztak, nem tudták megszerezni a győztes gólt a nagy rangadón.

Kalandos körülmények között érkezett meg az ESMTK Ajkára. A fővárosiaknak lerobbant a busza, a hazai csapat segítette ki őket. A vendégcsapat udvariatlan volt, ugyanis a három pontot elvitte.

Magabiztos győzelmet aratott a Felcsút, amely a hétközi kupakudarc után a Kaposvölgyén „állt bosszút”.

Keleten a Szolnok is könnyen győzte le a Vácot, az Orosháza azonban hazai pályán nem tudott diadalmaskodni a Vecsés ellen. ----
OROSHÁZA FC - VECSÉS 2–2 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Orosháza, 500 néző. Vezette: Varga L. (6) (Fehér Gy., Pápai Z.)
OROSHÁZA: Szabó P. 5 – Kerekes 5, Csiszár 6, Kutaki 5, Szabó N. 5 – Kerepeczki 5, Koncz 6, Szeverényi 5, Petneházi 5 (Bakos –, 84.) – Lovas 5 (Tardi –, 75.), Buza 6 (Kocsis D. –, 70.)
Vezetőedző: Belvon Attila
VECSÉS: Holczer 5 – Máj 6, Hungler 6, Kiskapusi 7, Molnár I. 5, Menyhárt 7 – Dévai (Pisont 6, 25., Molnár I., –, 85.), Csillag 6, Djeke 5 (Molnár Z. –, 57.) – Faragó 6, Czipper 6
Játékos-edző: Pisont István
Gólszerző: Buza (10.), Czipper (11-esből, 25.), Koncz (55.), Menyhárt (64.)
TÖKÖL - BKV ELŐRE 0–3 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Tököl, 400 néző. Vezette: Hegedűs A. (7) (Makkosné, Szöllősi)
TÖKÖL: Balázs 5 – Hajecz 4, Vedres 4, Helgert 3, Váradi 4 – Palásti 4, Kádár Zs. 5, Lakics 4, Varga L. 3 (Semsei 4, 40.) – Hamar 4 (Csönge 4, 59.), Kiss P. 4 (Radnics –, 75.)
Vezetőedző: Leskó Zoltán
BKV ELŐRE: Stefán 6 – Varga A. 6, Benke 6, Nemecsek 5, Murinai 5 – Kovács A. 6 (Szabados –, 81.) – Hégli 7, Petruska 8, Busa 7 (Pál Sz. –, 79.), Mohácsik 6 – Szőke 6 (Namuqita –, 74.)
Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Szőke (31.), Petruska (70., 78.)
TUZSÉR ERDÉRT SE - JÁSZBERÉNYI VASAS 1–0 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 2
Tuzsér, 400 néző. Vezette: Nagy R. (7) (Demeter, Varga G.)
TUZSÉR: Nagy Z. 6 – Uhr 5, Baka 6, Dancs B. 5, Göncz 5 – Mitró 5 (Fodor A. –, 92.), Milka 5, Sikorszki 5, Iván A. 6 (Fekete Á. –, 83.), Simon G. 6, Ninyin 4 (Gergely 6, 54.)
Vezetőedző: Németh Károly
JÁSZBERÉNY: Roza 5 – Fekete G. 5, Majzik 5, Feles 5, Lukácsi 4 (Mohácsi 5, a szünetben) – Bárkányi 4 (Galgóczi 5, a szünetben), Benedek 4, Kádár G. 5, Fele 4. – Németh Gy. 5, Hídvégi 4.
Vezetőedző: Sándor István
G: Simon G. (25.)
SZOLNOKI MÁV–MONDI - VÁC ÚJBUDA TLC 3–0 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Tiszaligeti Stadion, 500 néző. Vezette: Vad II. I. (9) (Viszokai, Sebestyén)
SZOLNOK: Rézsó 6 – Urbán-Szabó 5, Antal 7, Balogh P. 7, Gohér 6 – Szalai 6 (Pintér L. 5, 58.), Ulvicki 8 (Felföldi, 88.), Szoboszlai 5 (Bálint –, 69.), Bogdán 6 – Domokos 7, Benedek 5
Vezetőedző: Vígh Tibor
VÁC: Sztankó 7 – Gáspár 5, Laki 6, Kovács P. 5, Dudás (Déberling 5, 55.) – Rusvay 5, Lázár Zs. 6, Margitics 4, Vén 4 – SzaBó V. 4 (Langó 4, a szünetben), Kövesdi 4 (Kozarek 4, a szünetben)
Vezetőedző: Verebes József
Gólszerző: Domokos (23.), Ulvicki (71.), Balogh P. (89.)
KECSKEMÉTI TE - CEGLÉDI VSC 5–0 (2–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Németh Á. (9) (Szpisják, Márton Zs.)
KECSKEMÉT: Tóth Z. 0 – Koszó 6, Gyagya 6, Lovric 7, Farkas I. 6 – Csordás 8, Lungu 6 (Ábel Zs. 6, a szünetben), Szavics 7, Yannick 6 (Szabó L. –, 79.) – Kormos 6 (Ábel P. 6, 55.), Kopunovics 7
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
CEGLÉD: Kiri 5 – Kenderes 4, Tóth I. 5, Abdel 3–2=1, Cseh N. 4 – Farkas J. 0 (Lendvai 4, 20.), Szepes 4 (Hamar Á. 4, 53.), Barna Zs. 4 (Buczkó –, 79.), Nagy A. 4 – Medgyesi 4, Kecskeméti 4
Vezetőedző: Kiss László
Gólszerző: Kormos az 5., Lovric (36.), Yannick (76.), Kopunovics (84.), Csordás (11-esből, 87.)
Kiállítva: Abdel (18.)
A bajnokság állása:
1. Szolnoki MÁV - Mondi 8 6 - 2 16-7 +9 18
2. Kecskeméti TE 8 5 1 2 19-9 +10 16
3. Vecsési FC 8 3 4 1 14-12 +2 13
4. Vác - Újbuda LTC 8 4 - 4 15-14 +1 12
5. Bőcs Sport 7 3 3 1 13-6 +7 12
6. Makói FC 7 3 3 1 14-8 +6 12
7. Orosháza FC 8 3 3 2 15-13 +2 12
8. Jászberényi SE - Vasas 8 3 2 3 7-9 -2 11
9. Ferencvárosi TC 7 2 4 1 13-10 +3 10
10. BKV Előre SC 8 3 - 5 11-14 -3 9
11. Tuzsér SE 8 3 - 5 7-13 -6 9
12. Ceglédi VSE 8 3 - 5 9-22 -13 9
13. Baktalórántháza VSE 7 2 3 2 10-10 0 9
14. Tököl KSK 8 2 1 5 7-18 -11 7
15. KBSC FC 7 1 3 3 10-12 -2 6
16. Mezőkövesd - Zsóry 7 1 1 5 8-11 -3 4
----
DUNAÚJVÁROS FC - KOMLÓI BSK 3–0 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Dunaújváros, 400 néző. Vezette: Ferencz (8) (Kiss Z., Beidek)
DUNAÚJVÁROS: Szentpéteri 0 – Szabó G. 6, Szepessy D. 6, Rátkai 6, Pénzes 6 – Facskó B. 7, Micskó 7, Czár 6, Szepessy R. 7, Nagy I. 5 (Heffler 5, a szünetben) – Drozdik 6 (Szauter 7, 54.)
Vezetőedző: Szepessy László
KOMLÓ: Kovácsevics 5 – Dinnyés 4, Pallósi 5 (Thám 5, a szünetben), Gorbuj 5, Kovács P. 4 – Gelencsér 4 (Varga Zs. –, 65.), Pfeifert 4 (Németh Á. –, 70.), Horváth J. 5, Méhn 4, Győri 5 – Szabó Cs. 4
Vezetőedző: Ott József
Gólszerző: Drozdik (39.), Micskó (65.), Szauter (70.)
FC AJKA - ERZSÉBETI SMTK 3–4 (2–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Ajka, 500 néző. Vezette: Kovács Zsolt (9) (Szécsényi I., Szabó II. Z.)
FC AJKA: Szép 5 – Badics 4 (Cseke, 4, a szünetben), Giron 5, Pákai 3, Béres 4 – Kovács G. 4, Szilágyi 6, Pothárn 6, Gunther 5 – Varga 4 (Purt –, 63.), Németh J. 5 (Csörnyei –, 63.).
Vezetőedző: Szabó Imre
ERZSÉBETI SMTK: Bonicza 5 – Oletics 7, Marosfalvi 6, Geraldó 7, Kővári 6 – Lázár 6 (Szőllősi –, 89.), Schmatovich 6, Füzi 6, Farkas 7 – Újhegyi 7 (Pap –, 90.), Tvarnska 5 (Vörös –, 70.).
Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Németh J. (21.), Pothárn (29.), Giron (81.), ill. Farkas (6.), Újhegyi (55. és 57.), Schmatovich (87.)
KOZÁRMISLENY - SOROKSÁR SC 0–0
A mérkőzés osztályzata: 3
Kozármisleny, 700 néző. Vezette: Kovács J. Z. (7) (Kormányos II G., Orosz K.)
KOZÁRMISLENY: Antal 0 – Suba 5, Finta 6, Éles 6, Tóth I. 5 – Somogyi 5, Fabiancic 5 (Farkas M. 6, a szünetben), Tóth Z. 7, Laki 5 (Morvai –, 77.) – Kutyáncsánin 5 (Hergenröder 5, 56.), Lauer 5
Vezetőedző: ifj. Bene Ferenc
SOROKSÁR: Komora 7 – Szálkai 5, Cseri 6 (Gábor 5, 52.), Ferencz 6, Koljenovic 5 – Telegdi 5, Németh T. 5 (Dudás –, 65.), Hauser 5, Kis R. 5 – Héray 5, Csepregi 6 (Herczku –, 86.)
Edző: Elekes József
FC FELCSÚT - KAPOSVÖLGYE-NAGYBERKI VSC 4–0 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Felcsút, 400 néző. Vezette: Oláh G. (7), (Szalai Z., Varga F.)
FC FELCSÚT: Kozma 6 – Szalai T. 6, Tamási 5, Trampler 6, Mihályi 6 – Domján 5, Gálos 5 (Weitner, 64. perc), Sipos K. 4 (Schrancz 6, 46. perc), Török 5 (Móri 6, 60. perc) – Kovacsics 7, Venczel 6
Vezetőedző: Urbán Flórián
KAPOSVÖLGYE VSC: Viniczai 6 – Szabó Sz. 4-2=2, Beciri 5, Udvari 5, Gellér 5 – Nikolic 5 (Jagodics, 62. perc, Kővári 4 (Juhász –, 66. perc), Szabó L. 5, Huzmi 5 (Szögedi Sz. 5, 52. perc) – Godslove 6, Kerek 5
Vezetedző: Horváth Lajos
Gólszerző: Kovacsics 2 (61., 68. perc), Weitner (69. perc), Móri (86. perc)
Kiállítva: Szabó Sz. (59. perc – második sárga lap után)
SZOMBATHELYI HALADÁS - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 1–1 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Szombathely, 8000 néző. Vezette: Iványi Zoltán (8) (Medovarszki, Vári)
HALADÁS: Sipos G. 5 – Schimmer 6, Guzmics 7, Balassa 6, Tóth P. 6 – Hegyi 6 (Imre –, 82.), Vörös P. 5, Sipos N. 6 – Hujber 6 (Pölöskei –, 75.), Andorka 7, Nagy G. 7
Vezetőedző: Csertői Aurél
PÁPA: Szűcs L. 7 – Tóth G. 6, Budovinszky 5, Kerényi 5, Rajnai 6 – Ahodikte 7, Kapics 7, Szabó Z. 6, Nagy T. 6 (Germán –, 77.) – Fabinho 5 (Zsók –, 77.), Alex 6 (Geri –, 91.)
Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Andorka (11-esből, 36.), Alex (66.)
INTEGRÁL-DAC - GYIRMÓT SE 0–2 (0–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Győr, 1800 néző. Vezette: Erdős J. (8) (Gyűrűsi, Herbály)
DAC: Deli 6 – Varga F. 4 (Gál B. 5, 37.), Hegedűs N. 5, Szabadfi 5, Présinger 6 – Czanik 5, Galántai 4 (Nagy T. 5, a szünetben), Ludánszki 5, Fleischhacker 5 – Bali 4 (Vastag 5, 57.), Laki 5
Vezetőedző: Szentes Lázár
GYIRMÓT: Boros 7 – Varga G. 6, Kozmér 1, Radics 7, Németh L. 6 (Szabó Cs. –, 90.) – Baumgartner 5 (Nagy L. 5, 67.), Pék 6, Horváth R. 5, Burányi 5 (Török Z. 5, 36.) – Oross 8, Szabó Zs. 6
Vezetőedző: Hannich Péter
Gólszerző: Oross (42., 45.)
Kiállítva: Kozmér a 8. percben.
A bajnokság állása:
1. 3 Szombathelyi Haladás 8 6 2 - 20-9 +11 20
2. 12 Lombard Pápa FC 8 6 2 - 14-4 +10 20
3. 7 FC Felcsút 8 6 1 1 24-7 +17 19
4. 9 Gyirmót SE 8 6 1 1 17-5 +12 19
5. 1 Kaposvölgye VSC 8 4 - 4 14-13 +1 12
6. 5 ESMTK 8 4 - 4 12-12 0 12
7. 6 Dunaújváros FC 8 3 1 4 11-13 -2 10
8. 2 Budaörsi SC 7 2 4 1 15-14 +1 10
9. 14 PMFC-Pécs Plaza 7 3 - 4 9-10 -1 9
10. 10 Integrál DAC 8 3 - 5 14-17 -3 9
11. 8 FC Ajka 8 3 - 5 14-18 -4 9
12. 18 Barcsi SC 7 2 - 5 8-14 -6 6
13. 15 Mosonmagyaróvár 7 2 - 5 7-14 -7 6
14. 4 Soroksár SC 8 1 3 4 5-11 -6 6
15. 17 Kozármisleny SE 8 1 3 4 4-10 -6 6
16. 19 Komlói Bányász SK 8 1 1 6 6-23 -17 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik