Lipcsei löbbölt, Lazic bólintott, majd végül Ndjodo is betalált

Vágólapra másolva!
2007.08.01. 20:26
Felkészülési mérkőzésen a másodosztályú Ferencváros labdarúgói Dunaújvárosban a helyi, ugyancsak második vonalban szereplő Kotász együttesét verték három góllal. A félidőben már kettő volt a Csank-csapat előnye.
Lipcsei Péter ezúttal is vezér volt a pályán, gólja vezette fel a találkozót
M.Németh Péter
Lipcsei Péter ezúttal is vezér volt a pályán, gólja vezette fel a találkozót
Lipcsei Péter ezúttal is vezér volt a pályán, gólja vezette fel a találkozót
M.Németh Péter
Lipcsei Péter ezúttal is vezér volt a pályán, gólja vezette fel a találkozót

A dunaújvárosiak a másodosztályban tavaly a Nyugati-csoportban a hatodik helyen végeztek, míg a ferencvárosiak a Keleti-csoportban maradtak le éppen a feljutásról és lettek másodikok.

A találkozó első félidejében a vendégek akarata érvényesült, amely a helyzetek számában és azok veszélyességében is megmutatkozott.

A 25. percben a csapatkapitány Lipcsei Péter látványos megoldását követően már gólelőnyre is szert tettek a zöld-fehérek: a középpályás 18 méterre a kaputól okos megoldást választott, amikor löbbölt labdája a hazai hálóban kötött ki.

Még az első felvonásban Lazic, szöglet utáni fejese révén duplázta meg előnyét a fővárosi gárda.

A végeredményt Ndjodo állított be a második felvonásban: a zöld-fehérek légiósa negyedik FTC-mérkőzésén a harmadik találatát szerezte a felkészülési idényben új csapatában, ha így folytatja, kellemes szezon elé nézhet és könnyen az Üllői úti publikum elsőszámú kedvence lehet, a minden bizonnyal már régen elfedetett, kellemetlen fogadtatás ellenére is…

A Csank-csapatban csereként ismét lehetőséget kapott Vincze Ottó, aki a hatvanadik perc táján lépett pályára, taps kíséretében. Az egykori ferencvárosi kedvenc nyolc hónapja nem játszott tétmeccset.

A mérkőzést egyébként vastaps zárta, a szurkolók így jutalmazták a lelkes Dunaújvárost és a helyenként jól játszó Fradit.

Az FTC következő felkészülési mérkőzését az Üllő úton játssza, szombaton 10:00 órától a Soroksárt látják vendgül.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

DUNAÚJVÁROS – FERENCVÁROS 0–3 (0–2)
Dunaújváros, 1000 néző. V: Nagy K.
DUNAÚJVÁROS: Szentpéteri – Nagy A. (Rátkai), Vaskó, Facskó, Pénzes (Barics) – Jezdimirovics (Szabó G.), Micskó (Lajer) – Fröhlich (Drozdik), Inad (Szauter), Nagy J. – Zerics (Szepessy)
FERENCVÁROS: Somodi (Zariczky) – Medgyesi (Brettschneider), Dragóner, Mátyus (Vincze O.), Nagy J. – Nagy S. (Rédei), Lazics, Lipcsei, Bartha (Horváth P.) – Zsivoczky (Fitos), Ndjodo
G: Lipcsei, Lazics, Ndjodo
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik