Öröm Zalaegerszegen: újabb brazil csatár érkezését jelentette be a klub – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.04. 14:06
null
Maxsuell Alegria (Fotó: ZTE FC)
Amint azt a múlt héten már előre jeleztük, Joao Victor után Maxsuell Alegriával, egy újabb újabb brazil támadóval erősítette meg keretét a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg – jelentette be a klub hétfőn délután hivatalos honlapján.

A klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint Maxsuell Alegria (akinek a vezetékneve portugálul örömöt, boldogságot jelent) fiatal, tehetséges támadó, aki honfitársához hasonlóan mindkét szélen bevethető.

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:19

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – NS-infó

Maxsuell Alegria személyében második brazil szerzeményét jelentheti be a nyáron a ZTE FC.

A brazil támadó 2004. január 9-én született Brazíliában, Goiania városában. A Nova Iguacu nevű, brazil egyesület kötelékében ismerkedett meg a profi labdarúgással, 2023-ban már az U20-as csapat mellett a felnőttek között is bemutatkozhatott. 21 éves korára összesen 36 alkalommal jutott szerephez az első csapatban. A Serie D mellett Alegria játékára a kupában és a Campeonato Carioca nevű állami bajnokságban is számított a csapat, amelynek 2024-es döntőjében pályára léphetett az első osztályú Flamengo ellen is – tekintett vissza a zalai klub az új szerzemény pályafutására.

Mint írták, 2024 augusztusában Alegria játékjogát kölcsönvette a Vasco da Gama, ahol szintén az U20-as és felnőtt keretben is számítottak rá. A Vasco játékosaként három alkalommal lépett pályára a fiatalok között, és a Flamengo utánpótláscsapata ellen gólt is szerzett. 2024 októberében pedig a brazil élvonalban is bemutatkozott.

A zalai klub jellemzése szerint Alegria gyors játékos, aki emellett jobb és bal lábával egyaránt magabiztos. Alacsony termete dinamikával párosul.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Maxsuell Alegria (brazil, Nova Iguacu – Brazília), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (brazil, Ceará – Brazília)
Kölcsönbe érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FC Fehérvár), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: Maxsuell Alegria (brazil, Nova Iguacú – Brazília)
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijeljina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, Unirea Slobozia – Románia, szabadon igazolhatóként), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
12 órája

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
14 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:43

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:51

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Yohan Croizet: Nincs meg bennem a gyilkos ösztön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:12

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2025.08.22. 23:37
Ezek is érdekelhetik