Csak hónapok múlva játszhat újra a ZTE egyik legjobbja?

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 14:19
null
Mim Gergely még nem tudja, mikor térhet vissza (Fotó: ztefc.hu)
Négy hónap is eltelt már, mióta utoljára a pályán láttuk Mim Gergelyt, a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának egyik legjobbját. A támadó most klubja hivatalos honlapjának beszélt arról, hogy mikor játszhat újra.

2025. április 27-én, a Kecskemét elleni 3–0-s siker alkalmával lépett legutóbb pályára az NB I-ben Mim Gergely. 

„Jelenleg talán pozitívabb időszakban vagyok. A zavaró tényező, hogy sajnos nem látjuk a végét, akár több hónap is hátra lehet a felépülésből, de az sem kizárt, hogy akár heteken belül pályára léphetek. Természetesen az a cél, hogy a lehető leghamarabb visszatérjek” – mondta Mim a klub hivatalos honlapjának.

A 25 éves játékos hozzátette, abban reménykedett, hogy két hónap alatt felépül, és a felkészülést már a csapattal végezheti el. Ám még mindig érez fájdalmat.

„Az elején nyilván azon leszek, hogy visszanyerjem a régi formám, de egyelőre ezzel nem is foglalkozom. Az összes gondolatom azon jár, hogy a lábam állapota megfelelő legyen, minden más pedig majd idővel megoldódik.”

Mim elmondta, szerinte pozitív irányba indult el a csapat, és ő is részese lenne ennek a pályán. 

„Jelenleg is próbálok minél több időt együtt tölteni a fiúkkal az öltözőben és azon kívül is, ha van rá lehetőség. A csapattársak amennyit ilyenkor lehet, megtesznek. Sokuk már volt hasonló helyzetben, tudják, hogy ez a szituáció nem egyszerű, és várnak vissza. Az új, nyáron érkezett tagok is jelezték már, hogy kíváncsian várják, mire vagyok képes. A szurkolóktól érkező megerősítés, az, hogy várják már, hogy újra a pályán lássanak, rendkívül jó érzés és nagyon sok erőt ad.”

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

A piros-fehérek sorozatban a harmadik győzelmüket aratták a bajnokságban, míg a zalai csapat zsinórban a 13. meccsén sem tudott nyerni, és maradt a kiesést jelentő 11. helyen.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az ETO FC sportigazgatója

Labdarúgó NB I
13 órája

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
17 órája

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Gruber Zsombor 48 percenként gólt szerez vagy gólpasszt ad az FTC-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Bárány Donát: Fel akarom hívni Marco Rossi figyelmét

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 07:02

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58

Nuno Campos: A munka előbb-utóbb eredményességgel is párosul

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:51
Ezek is érdekelhetik